Közmeghallgatás Tiszafüreden meglepetésekkel

A képviselő-testület döntése értelmében Tiszafüreden minden év végén közmeghallgatást tartanak, ahol tájékoztatják a lakosokat, az érdeklődőket a város anyagi helyzetéről, a következő évi költségvetés sarokszámairól, valamint a főbb irányvonalakról és pályázatokról – mondta Ujvári Imre Tiszafüred polgármestere a Tisza-tó Rádió Délelőtt című műsorában. Felidézte, hogy összesen 2,5 milliárd forint értékben nyújtott be pályázatot Tiszafüred. Ezek egy része érinti a belvárost, a Szabadstrand megújítását, de vannak olyanok is, melyek a foglalkoztatás bővítését segítenék elő. Hangsúlyozta, a legtöbb TOP-os pályázat nem igényel önerőt, mert 100 %-os támogatási intenzitású.

Kérdésre válaszolva szólt a Szent Imre Katolikus Általános Iskola alapítványi báljáról is. Mint ismert, az eseménnyel kapcsolatban negatív vélemény fogalmazódott meg a Facebook-on. Ujvári Imre azt mondta, az alapítványi bált politikai csatározások tárgyává tették „a helyi ellenzék sárdobálói”, akiktől – mint mondta – nem állnak messze a szélsőséges megnyilvánulások.

Említést tett arról, hogy a közmeghallgatáson jelen volt Sallai Róbert Benedek, az LMP országgyűlési képviselője, aki később a közösségi oldalon alkotott véleményt a fórumon elhangzottakról. A városvezető kiemelte, azért volt meglepő a politikus látogatása, mert sem előzetesen, sem a fórum után nem jelentkezett, nem mutatkozott be. Sallai Róbert Benedeket elsősorban a rábízott műemlék jellegű túrkevei szélmalom összedőlésével kapcsolatban ismerhettük meg – jegyezte meg Ujvári Imre. A több, mint 100 éves épület az ő irányítása alatt összedőlt, ezáltal vált „mérsékelten ismertté” a képviselő a környéken. A polgármester kérdésre azt mondta, nyitott a képviselő látogatására, kíváncsian várja azokat a konkrétumokat, melyeket Tiszafüred fejlődése érdekében fel tud mutatni. Örülnek neki, hogy két évvel a választások után Tiszafüred és a helyiek sorsa elkezdte érdekelni az országgyűlési képviselőt.

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights