A 2016-os év leglátogatottabb véradásával zárta az évet Tiszafüreden a Magyar Vöröskereszt. December 16-án, pénteken a Kovács Pál Művelődési Központban várták a véradókat. Több mint hetvenen segítettek.
– Ma Tiszafüreden – ebben az évben – a legmagasabb véradószámmal sikerült zárni az évet. Hálásan köszönöm annak a 72 véradónak, aki eljött a véradásra. Az önkéntes véradók méltán szolgálnak rá a társadalom megbecsülésére és szeretetére – írta közösségi oldalán Vargáné Adrigán Judit, a Vöröskereszt tiszafüredi Területi munkatársa. Hozzátette, a véradásra szánt fél óra, a fél liter vér egy másik embernek az életet jelenti. Akik másoknak hajlandók a saját vérükkel segíteni, egyben egy szebb és jobb világot is szolgálnak.
Vargáné Adrigán Judit megköszönte a tiszafüredieknek és az egész terület véradóinak, hogy velük voltak egész évben és segítettek. Köszönetét fejezte ki a közreműködő önkormányzatoknak, önkénteseknek és vállalkozásoknak, mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult a munkájukhoz. Említette, hogy az elmúlt héten tartotta szokásos év végi ünnepségét a helyi Vöröskereszt a véradók számára. Az est folyamán színes programok szórakoztatták a megjelenteket, majd elismerő oklevelek kerültek átadásra.