42 ezret kapnak karácsonyra a honvédek

Karácsony előtt a teljes honvédségi állománynak egységesen nettó 42 ezer forintnyi utalványt adnak.

Tovább emelkednek a honvédségi állomány juttatásai. A honvédségi dolgozók jövő évi béren kívüli juttatásairól szóló megállapodást pénteken írta alá Simicskó István miniszter, Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke, Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének vezetője és Hazuga Károly, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke Budapesten.

Simicskó István elmondta: a honvédségi érdekképviseleti szervekkel komoly tárgyalásokat folytattak. Céljuk az volt, hogy az idei megállapodással megoldásokat kínáljanak a katonáknak, és tervezhetővé, kiszámíthatóvá tegyék a katonák jövőjét. A honvédelmi miniszter azt is bejelentette, hogy karácsony előtt a teljes honvédségi állománynak egységesen nettó 42 ezer forintnyi utalványt adnak. Ez mintegy 25 ezer embert érint – mondta, megjegyezve: az elmúlt tíz évben nem részesültek ilyen mértékű év végi juttatásban a honvédség dolgozói.

(HM)