Tovább drágulnak a kötelező biztosítások

Az idei kötelezőkampányban az összes hazai gépjárműnek már alig több mint harmada (mintegy 1,7 gépjármű, ebből 1,1 személygépkocsi) érintett, ennek megfelelően a biztosítók is egyre kevésbé fókuszálnak erre az időszakra. Ennek egyik szembetűnő jele, hogy a 14 érintett biztosító közül 3 biztosító a már korábban érvényes, évközi díjaival vesz részt az idei kötelezőkampányban. A 14 biztosító közül kettő (CIG Pannónia, MKB) olyan díjakat hirdetett, amelyek azt jelzik, hogy nem kívánnak részt venni a lakossági kgfb-ügyfelekért folytatott idei versenyben, vagyis az érintett autósoknak gyakorlatilag 12 biztosító ajánlata között van lehetősége dönteni a jövő évi kötelező biztosításáról.

Az idei kampányban az MKB Általános Biztosító ügyfeleinek különösen érdemes lesz tanulmányoznia a piaci kínálatot, mivel eddigi biztosítójuk minden januári évfordulós kgfb-szerződését fel fogja mondani. Az érintett mintegy 25 ezer autósnak tehát mindenképpen új kgfb-szerződést kell kötnie az év végi kampányban. Az összes év végi váltások száma várhatóan velük együtt sem fogja meghaladni a 100-120 ezer szerződést.

A jelenlegi szerződések jövő évi indexdíját a biztosítóknak az évforduló előtt legalább 50 nappal kell eljuttatniuk az ügyfelekhez, akik ennek alapján december elsejéig mondhatják fel jelenlegi szerződésüket. Számos probléma forrása volt a korábbiakban, ezért ismét fel kell rá hívni a figyelmet: akik díjkedvezmény fejében az elektronikus kapcsolattartást választották, azok nem postai úton, hanem csupán e-mailben várhatják biztosítójuk díjértesítőjét.

forrás: napiaszonline.hu

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Megemelik a nevelőszülők fizetését

Januártól 25 százalékkal emelkedik a nevelőszülők fizetése – jelentette be közösségi oldalán Fülöp Attila, a Belügyminisztérium államtitkára.  A családközpontú, nevelőszülőkre építő gyermekvédelem az egyik kulcsa annak, hogy

Tovább »