Tanulóvezetők, figyelem! Változik a forgalmi vizsga

Négy helyett jövőre már csak kettő manőverezési feladatot kell teljesíteniük az autóvezetésből vizsgázóknak. A szakemberek szerint a könnyítés csak látszólagos, mivel a tanulók parkolóhely keresgélés mellett így majd többet vezetnek.

Az elmúlt években kiderült, hogy a négy manőver helyszínének megtalálása a vizsgáztatás időpontjában túlságosan sok időt vett igénybe, és emiatt kevesebb idő maradt a tényleges vezetésre, ezért csökkentik jövőre a kötelező feladatok számát – mondta el a Kossuth Rádió Napközben című műsorában Érsek István, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnök-helyettese.

Érsek István szerint a manőverezési feladatok csökkenése ugyanakkor nem egyenlő a vizsga színvonalának csökkenésével. A változtatásnak éppen az volt a célja, hogy a forgalomban való vezetés során több idő maradjon a tényleges ismeretek felmérésére – tette hozzá. Eddig a tanterv-és vizsgakövetelményben összesen kilenc lehetséges manővert írtak elő, melyből négyet kellett végrehajtani. A 2017. január 1-jén hatályba lépő változás következtében hét lehetséges közül kell kettőt elvégezni.

Nem kell többé bemutatni a saroktolatással történő megfordulást kereszteződésben, valamint a balra hátra történő parkolóba beállást sem. Megmaradtak a jobbra előre, jobbra hátra, balra előre történő 90 fokos beparkolások, illetve a párhuzamos parkolás és a klasszikus megfordulási manőverek, mint az Y-, és az U-megfordulás.

Illusztráció (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)
Illusztráció (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Érsek István hangsúlyozta, hogy a rutinműveletek oktatása továbbra is megmarad, így a tanuló a vizsga során nem tudhatja majd, milyen feladatokat fog kapni.

(Híradó)

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Felborult egy kisteherautó Cserkeszőlőnél

Az M44-es autóúton történt a baleset. Szalagkorlátnak csapódott és oldalára borult egy bútorlapokat szállító kisteherautó, Cserkeszőlőnél. A kunszentmártoni hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, majd heveder

Tovább »