Szerbia az első számú nyugat-balkáni partnere Magyarországnak

Magyarország első számú nyugat-balkáni partnere Szerbia – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédia újságíróinak vasárnap a szerbiai Nisben, a magyar-szerb kormányülés előtt.

A tárcavezető kiemelte: a ma kezdődő kétnapos kormányzati csúcstalálkozóval alapvetően három dologra akarják felhívni a figyelmet, így esősorban arra, hogy Magyarország és Szerbia között a kereskedelmi, gazdasági, kulturális és főleg a politikai kapcsolatrendszer “még soha nem volt olyan jó, hatékony és kiegyensúlyozott, mint jelenleg”. Mindkét kormány, mindkét miniszterelnök sokat tett azért, hogy ez a kapcsolatrendszer a korábbi feszültségek helyett ma már a harmonikus együttműködésről legyen ismert – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter kifejtette: azt is világossá szeretnék tenni, hogy Magyarország elkötelezett híve az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésének. “Nem értjük, hogy az Európai Bizottság elnöke miért nyilatkozta a közelmúltban azt, hogy a következő öt esztendőben nem lesz bővítés” – fogalmazott. Mint mondta, “mi azt szeretnénk, hogy ha a következő öt esztendőben sor kerülne az Európai Unió bővítésére, és elsősorban Szerbia az esélyes arra, hogy leghamarabb az Európai Unió tagja legyen”.

Úgy vélte, ha a Kárpát-medencében mindenki feleannyit tett volna a magyar nemzeti közösségekért, mint Szerbia, akkor a Kárpát-medence ma “jóval boldogabb hely lenne”. Ezért nem értjük, sőt vissza is utasítjuk, hogy uniós tagállamok azért próbálják lassítani Szerbia integrációs folyamatát, mert a kisebbségi ügyekben várnak további teendőket az országtól – mutatott rá.

A külügyminiszter arra is kitért, hogy gazdasági jelentősége is van a mostani tanácskozásnak, hiszen Szerbia nagyon fontos kereskedelmi partnere Magyarországnak. A Mol, az OTP és a Richter is jelentős célpiacként tekint Szerbiára, emellett pedig a magyar kormány egy 20 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást és 30 milliárd forint kedvezményes hitelt tartalmazó gazdaságfejlesztési programot indított a Vajdaságban, és ennek legfontosabb célja, hogy az ottani magyar közösséget megerősítsék a lakóhelyén, valamint még szorosabbra fűzzék a két ország gazdasági együttműködését.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök Nisben 2016. november 20-án. A magyar miniszter a szerb-magyar csúcstalálkozóra érkezett a dél-szerbiai városba. MTI Fotó: KKM /Szabó Árpád
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök Nisben 2016. november 20-án. A magyar miniszter a szerb-magyar csúcstalálkozóra érkezett a dél-szerbiai városba.
MTI Fotó: KKM /Szabó Árpád

Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt a magyar kormány csaknem minden minisztere részt vesz a szerbiai megbeszéléseken, amelyek egyrészt az együttes plenáris ülésen, másrészt az érintett magyar és szerb miniszterek kétoldalú találkozóin zajlanak majd.

(MTI)

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Elindult a téli ellenőrzés az élelmiszerláncban

December 5-18. között rendelte el a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. A kéthetes periódusban a vizsgálatok fókuszában

Tovább »