A gyógyszerek hatékony adagolását lehetővé tevő infúziós pumpákat adományozott a Szeged-Csanádi Egyházmegye és Mága Zoltán a szegedi gyermekgyógyászati klinikának; a berendezéseket csütörtökön adta át Kiss-Rigó László püspök és a Prima Primissima-díjas hegedűművész.
A klinika onkológiai osztályán kezelt gyermekek életminőségét javító műszerek egymillió forintos árának egy része a szegedi Dómban szeptemberben rendezett jótékonysági koncerten gyűlt össze, a támogatás másik fele az egyházmegye adománya.
Mága Zoltán elmondta, hogy a Hangok és Harangok című, 25 koncertből álló klasszikus zenei fesztiválsorozaton mintegy 100 millió forintnyi adomány gyűlt össze, melyből 10 ezer hazai és határon túli gyermeket támogatnak, emellett segítik egészségügyi intézmények működését is. Az összegyűjtött összegből, valamint a 2017. január elsején rendezendő Budapesti Újévi Koncertjének bevételéből jut majd a hangversenynek otthont adott templomok felújítási munkálataira is.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök kifejtette: az egyházmegye saját forrásaiból is örömmel támogat minden jó ügyet – közte az egészségügyi intézményekben folyó gyógyító munkát – és a kezdeményezéseihez gyakorta keres partnereket is. Most azonban fordítva történt, Mága Zoltán vetette föl a támogatás ötletét – tette hozzá.
(MTI)