November 8-án lesz az alkotmánymódosítás zárószavazása

Az Országgyűlés november 8-án megtartja a zárószavazást az alaptörvény hetedik módosításáról, amely kizárná, hogy az Európai Unió felső korlát nélkül hajthasson végre kényszerbetelepítést Magyarországra – erősítette meg csütörtöki sajtótájékoztatóján a parlament törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke.

Gulyás Gergely kijelentette: a kormánypárok a változtatást olyan nemzeti ügynek tekintik, ahol nincs helye különböző pártérdekeknek, és ha az nem kap megfelelő támogatást, az azt jelenti, hogy egyes politikai erők a nemzeti ügyekben sem képesek túllépni saját hatalmi érdekeiken. A politikus visszautasította a Jobbik által megfogalmazott “zsarolást”. Mint fogalmazott: mindegy, hogy az általuk felvetett kérdésben kinek van igaza, a két ügy nem kapcsolható össze.

“Meggyőződésünk és reményünk, hogy a Jobbik gyáva ahhoz, hogy ne szavazza meg az alaptörvény-módosítást” – fogalmazott, hozzátette ugyanakkor: számítanak az LMP képviselőire is, és arra, hogy az MSZP-ben is vannak, akik támogatják a nemzeti ügyet.

(Híradó)

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Megemelik a nevelőszülők fizetését

Januártól 25 százalékkal emelkedik a nevelőszülők fizetése – jelentette be közösségi oldalán Fülöp Attila, a Belügyminisztérium államtitkára.  A családközpontú, nevelőszülőkre építő gyermekvédelem az egyik kulcsa annak, hogy

Tovább »