Nagy karácsonyi előkészületek Szolnokon!

Közeledik advent első vasárnapja, így Szolnokon is javában folyik már a készülődés – írta az Új Néplap.

Hétfőn Szalay Ferenc polgármester és Rózsa József, a Szolnoki Sportcentrum vezetője ismertette a Kossuth téren a közelgő programokat, miközben előkészítették a fenyőfa felállítását, amely majd a teret díszíti. A 10 méter 82 centiméter magas fenyőt az Uszály utcáról szállították ide egy lakossági felajánlásnak köszönhetően. A szintén a Kossuth téren látható öt méter átmérőjű adventi koszorú már elkészült, melyhez 600 kiló fenyőt és 100 kiló örökzöldet használtak fel.

Szombaton délután fél ötkor az evangélikus egyház, majd december 3-án a református, december 10-én a római katolikus, december 16-án pedig a görög katolikus egyház gyertyagyújtása következik (14 órakor). A gyertyagyújtások előtt és után iskolai, óvodai fellépések, valamint zenés, hangulatos műsorok szórakoztatják az érdeklődőket.
December 5-én és 6-án COOP Mikulás vonaton utazhatnak a gyerekek.

Szalay Ferenc polgármester  (j) és Rózsa József, a szervező Sportcentrum (b) ügyvezetője. (Kép: iSzolnok)
Szalay Ferenc polgármester (j) és Rózsa József, a szervező Sportcentrum (b) ügyvezetője. (Kép: iSzolnok)

Pénteken megnyílik a hatvan faházból álló Karácsonyi vásár is a Hild téren, ahol december 24-ig a hét minden napján ünnepi hangulat, kézműves kirakodó vásár és különleges karácsonyi ajándékok várják a látogatókat. Szintén pénteken nyitja meg kapuit az Adventi Falu is a Kossuth téren.

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights