Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Földművelésügyi Minisztérium a minap rendezte meg az Európai Mézes Reggeli programot, melyhez idén is számos megyei iskola és óvoda csatlakozott.
Péntek reggel a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskolában és a Mustármag Óvodában ismertette meg a gyerekekkel Szabó Péter méhész a mézkészítés fortélyait.
– Jól indul a reggel, a mézkóstolás minden gyerek kedvét feldobja! – bólogat Kovács Hunor, a szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium harmadikosa.
– Mi még a müzlibe meg a cornflakesbe is mézet csorgatunk otthon, sőt, a túrós tészta tetejére is ezt tesszük – meséli a kisdiák, hozzáfűzve, milyen szerencsések a magyarok, hogy ehetnek mézet. Némely afrikai gyerek nemhogy mézet, de még méhecskét sem nagyon látott.
– Ráadásul a méz egészséges is! Én odavagyok érte! Na jó, azért a szőlőcukrot sem vetem meg… – kacsint rám Hunor, majd szalad vissza társaihoz, hogy együtt majszolják a vajas-mézes kenyeret.
Egy másik kis alsós, Szabó Anna ugyancsak rajong a mézért, főleg a mézes teáért. Megsúgja, kenyérre nem nagyon keni, inkább csak anya meg apa szokott olyat enni. De azért most biztosan megkóstolja ő is.
A virágmézet Kelemen László szolnoki méhész hozta az iskolába, aki úgy gondolja, az egészséges életmódra való nevelést már gyermekkorban el kell kezdeni, szerinte az alsós korosztály a legfogékonyabb arra, hogy megértse, a mézfogyasztásnak jelentősége van. A természetes méz ugyanis tizenegyféle vitamint, harmincféle ásványi anyagot és tizenkilencféle aminosavat tartalmaz, továbbá növeli a szervezet ellenálló képességét, nyugtató hatású, fokozza a belső szervek működését, erősíti a szívet és még számtalan pozitív hatása ismert.

A szakember elmesélte a gyerekeknek, hogy a mézet, amit majszoltak, a Tisza árterében élő növények virágporaiból készítették a szorgos kis állatok.
Persze, nemcsak Szolnokon tartottak mézkóstolót, hanem megyénk más településén is. A Tószegi Általános Iskolában novemberben egészségnevelési hónapot tartanak. Egészséges ételeket készítenek, kóstolnak a tanulók. A mézkóstolót helyi méhészek tartották az iskolában, ahol többféle virágmézzel ismertették meg a gyerekeket.
„Mézédes” tervekkel számolnak Berényben
A Mézes Reggeli kezdeményezéshez Jászberényben is csatlakoztak. A Szatmári László Jászsági Méhészegyesület tagjai a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskolában népszerűsítették a magyar mézet és a mézfogyasztást. A klasszikus vajas-mézes kenyér, mézes teával párosításra pedig igazán „vevők voltak” az intézmény diákjai, hosszú sorokban érkeztek az intézmény ebédlőjébe, hogy elfogyasszák a hagyományos finomságot. Molnár György, az egyesület elnöke kiemelte, hogy hazánk ugyan nagyhatalom a méztermelés vonatkozásában, ugyanakkor a mézfogyasztás terén komoly lemaradásunk van. Az FM és az agrárkamara által is támogatott program részeként így nagyon szívesen ajánlották a fiatalok figyelmébe a magyar mézet. Berényben azt tervezik, hogy máskor is megrendezik a programot és több iskolába is szeretnének eljutni a kezdeményezéssel.