Ötödik éve rendezik meg a Jászapáti Szent Imre Katolikus Általános Iskolában a Szent Imre Napok ünnepségsorát.
Az idei, elmúlt héten megtartott rendezvényen is számos programot szerveztek az iskola tanárai, tanulói és a szülők közös munkájával. A három napon át tartó program részeként meghirdették a Szent Imre nevéhez köthető rajzpályázatot, illetve a tárgykészítő versenyt, amelyre különböző technikákkal kardokat, koronákat, palást-, illetve ruhaterveket készítettek a diákok. Az elkészített pályamunkákból kiállítást rendeztek, amit először a Pájer Antal Művelődési Házban tekinthettek meg az érdeklődők, majd ezen a héten már a templomban láthatja a város hívő közönsége.
Rendeztek tanulmányi versenyeket, amelyek részeként az alsó tagozatos kisdiákok hittan-, szépolvasó, matematika- továbbá magyar nyelvi versenyen vettek részt, míg a felső tagozatosok számára hittanból, magyar nyelvtanból és német nyelvből hirdettek tanulmányi versenyt. A testmozgás jegyében az alsósok számára volt több állomást magában foglaló „lovagi torna” vetélkedő, a felső tagozatosok számára pedig focitorna, kosárlabda-mérkőzések váltották egymást. A zárórendezvényen pedig a 4. a osztály adott elő egy színdarabot.