Közzétették az idei tanyafejlesztési program nyerteseinek listáját. 253 projekt nyert el támogatást, összesen közel 730 millió forint értékben.
Megyénk ebből több mint 45 millió 700 ezer forintot tudott megszerezni. A legnagyobb összeget Jászberény önkormányzata tudhatja magáénak, míg Cibakházára – a pályázó Római Katolikus Plébániának – „csak” 406 800 forint jutott. A jászberényi tanyagondnoki szolgálat támogatására közel 10 millió forint pályázati összeget nyert el Jászberény önkormányzata. Gáspár Csaba, a polgármesteri hivatal munkatársa elmondta, hogy az összeget a képviselő-testület további 1,1 millió forintos önrésszel egészítette ki.
A támogatás segítségével több célt is megvalósítanak. Egyrészt a tanyákon élő idős lakosok portáinak rendben tartását szolgálja majd egy fűnyíró, illetve egy magasnyomású mosó beszerzése. Az elmúlt években is szerveztek egészségügyi szűréseket a tanyákban élők számára, amit a támogatás segítségével 2017 tavaszán is szeretnének megszervezni. Az elnyert támogatási összeg legnagyobb hányadát pedig a tanyán lakók számára létrehozandó közösségi ház kialakítására fordítják. Az egykori porteleki általános iskola három termét újítják majd fel, ahol kialakítanak egy képzésre alkalmas helyiséget, illetve közösségi foglalkozások, rendezvények, a szabadidő eltöltésére alkalmas helyiségek létrehozását is felvállalták az ehhez szükséges eszközök beszerzésével.
Mindezeken túl pedig a program részeként közösségi programokat is szerveznek, a későbbiekben pedig különböző képzési programokat is tartanak majd itt.

Cserkeszőlő önkormányzata majd’ kétmillió forintot nyert a tanyagondnoki szolgálat fejlesztésére. Szokolai Lajos polgármester elmondta, a község külterületén csaknem kétszázan élnek, főként időskorúak. A nagy terület miatt három ellátási körzetet kellett kialakítani, melyet három autóval járnak be a dolgozók. A kapott összegből elsősorban egészségügyi eszközökhöz jut Cserkeszőlő: vásárolnak egy defibrillátort, vércukorszint-mérőt, három számítógépet és más információs eszközöket.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa is sikeresen pályázott, 1,8 millió forintot nyert el tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére.
– Célunk, hogy a Szolnokon és Tiszajenőn tanyagondnoki szolgáltatást nyújtó Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézménye bevonásával a Szolnokon és Tiszajenőn életvitelszerűen tanyán élők számára olyan térítésmentesen és helyben elérhető szolgáltatásokat nyújtsunk, mint szociális és jogi tanácsadás, agrárgazdasági és marketing tanácsadás, háztáji gazdálkodás alapjai képzés, környezettudatosságot növelő képzés, valamint közösségi rendezvények – tájékoztatta a Szoljon.hu-t Szabó Beáta, a Közalapítvány munkatársa.