Évtizedes vágyuk teljesült most Karcagon a Baross utcai zug lakóinak.
A 6. sz. egyéni választókörzet lakói több alkalommal keresték meg képviselőjüket Karcagi Nagy Zoltánt, hogy segítsen nekik abban, hogy a mintegy 70 méteres zug zúzottkő burkolatot kapjon. Most az önkormányzat és a Városgondnokság segítségével ez megvalósulhatott, s előtte még az árkot is kialakították itt. Az elmúlt héten az esős időben Karcagi Nagy Zoltán a lakókkal együtt ment végig az új úton. A képviselő úr elmondta, a beruházás idején az itt lakók is segítettek, több alkalommal az udvarukon fordultak meg a zúzott követ hozó teherautók.
– Mostantól nem akadunk el akkor sem, ha esik az eső, s nem kell attól félni, hogy a járhatatlan úton a tűzifát nem tudja a kocsi behozni – erről már Tóth Péter, a zug egyik lakója beszélt. Mint mondta, ők 25 éve laknak a Baross utcai zugban, s az elmúlt években több alkalommal akadt már el autójával, amikor az udvarról kifelé ment a Baross utcára, a nagy sár miatt. Most már kerékpárral, motorral vagy autóval is simán megközelíthetővé vált a zugban lévő 11 lakás, ami az ingatlanok értékét is növeli, ezt köszönjük az önkormányzatnak – mondta a többiek nevében is Tóth Péter.