Sajtóinformációk szerint meghalt egy rab az egyik budapesti börtönben. A férfi erőszakos bűncselekmények miatt ült, többszörös visszaeső volt. Az Origo úgy tudja, a férfi a cellájában dühöngeni kezdett, majd rátámadt az őrökre, akik ezután a földre nyomták, ahol minden bizonnyal többször meg is ütötték. A férfi dulakodás közben eszméletét vesztette. Ugyan az őrök még megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudtak rajta segíteni, sem ők, sem pedig a mentősök.
Úgy tudják, a boncolás már megtörtént, ez alapján pedig felmerülhet, hogy a férfi a smasszerek intézkedésébe halt bele. Információik szerint a Központi Nyomozó Főügyészség már el is rendelte a nyomozást, az őröket azonban még nem hallgatták ki.
A online kapnak sikerült elérni a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivőjét, aki megerősítette a korábban megírtakat, vagyis, hogy meghalt egy rab egy budapesti börtönben. Simon Richárd azt is elmondta, hogy a helyszíni szemle katonai ügyész jelenlétében történt, ami után nyomozást rendeltek el.
(Origo)