Másik béremelés! 10-55 ezer forinttal emelik a kult-közalkalmazottak fizetését

Jövőre a kulturális területen dolgozó középfokú végzettségűek fizetése átlagosan 14 400 forinttal, míg a felsőfokú végzettségűeké közel 30 ezer forinttal emelkedik átlagosan. Ez az emelés a megállapított minimálbér és garantált bérminimum emelkedésén felül jár majd – értesült az Origo.

Az állam 15 százalékkal emeli a kulturális szférában dolgozó közalkalmazottak bérét jövőre, és az emelés beépül majd a bértömegbe is – mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. A 15 százalékos illetménypótlék a garantált bérminimum és a minimálbér emelésen felül jár majd. Az emelés több mint 20 ezer főt, elsősorban könyvtárosokat, levéltárosokat, múzeumi dolgozókat érint.

A bér dolgozónként

havi bruttó 10 és 55 ezer forint között emelkedik, függően az adott dolgozó bérkategóriájától,

vagyis elsősorban attól, milyen a legmagasabb végzettsége, és mennyi ideje van a pályán. A Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Államkincstár adataira alapozva úgy számol, hogy a középfokú végzettségűek átlagosan 14 400 forintos emelésre számíthatnak, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők bére átlagosan majdnem 30 ezer forinttal emelkedik.

Az államtitkár az Origo kérdésére elmondta, hogy a közmunkásokat nem számítva, a szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 191 ezer forint, ami nemcsak a magyar átlagkeresetnél alacsonyabb 40-50 ezer forinttal, de a kulturális ágazaton belül is alacsonynak számít.

Utoljára 2008-ban nyúltak hozzá ugyanis a kulturális közalkalmazottak keresetéhez,

de az is inkább kiigazításnak volt tekinthető, mint béremelésnek. Ráadásul a szocialista kormány alatt jellemzően hitelből finanszírozták a béremeléseket, most viszont a gazdaság növekedésének köszönhetően tudja a Fidesz–KDNP-kormány tudja felzárkóztatni a béreket – mondta Hoppál Péter.

Bár az emelést illetménypótlék címén kapják majd az költségvetési vagy önkormányzati intézmények kulturális dolgozói, ez beépül a bértömegbe, vagyis 2018-ban is megmarad, ez lesz a bázis a fizetések tervezett emelésénél. A kormányzat célja ugyanis az, hogy

az egész közszférában öt év alatt összesen 40 százalékkal emelkedjenek a bérek.

(Origo, MTI)

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights