Már a télre készül a Tisza-tavi Ökocentrum

Már a télre és a következő évre készül a Tisza-tavi Ökocentrum.

A poroszlói létesítményben télen rendszerint a karbantartási munkák kerülnek előtérbe, így tervezik idén is – mondta el a Tisza-tó Rádiónak nyilatkozva Kiss János a Tisza-tavi Ökocentrum igazgatója.

Elmondása szerint, január elején most is karbantartási szünetet fognak tartani. A magas látogatószám és a kihasználtság koptatja a létesítményt, ezért minden évben indokolt az ilyen típusú beavatkozás. Ilyenkor festenek, selejteznek, takarítanak, cserélnek és karbantartanak. Január végén már részben megújulva fogadják a látogatókat – fűzte hozzá Kiss János. Megjegyezte: évente többször hallják a vendégektől, hogy nem látszik a létesítményen az elmúlt 4-5 év magas látogatóforgalma.