Kiválóan szerepeltek a tiszafüredi taekwondósok Monoron, az ITF Taekwon-do Olimpián, november 5-én. A megmérettetésen 30 klub közel 235 versenyzője mérte össze tudását. A tiszafüredi Ravens ITF Taekwon-do klub öt fővel vett részt a versenyen – közölte Czinege Dóra a klub vezetője.
Elmondta: tiszafüredi színekben indult Fodor Csaba, Varga Dávid, Hidvégi Attila, Mazán Benjámin és Detrik Ákos. Serdülő fiú kategóriában Fodor Csaba, formagyakorlat versenyszámban a második helyen végzett. – Ebben a kategóriában 35-en voltak! Csodaszép eredmény! – fűzte hozzá a klubvezető. Detrik Ákos ifjúsági formagyakorlat versenyszámban harmadik helyezett lett. – A többi versenyzőnek most nem sikerült az éremszerzés, de rájuk is nagyon büszke vagyok, hiszen ők is beleadtak mindent. Haladunk tovább a kijelölt úton – jegyezte meg Czinege Dóra.
[RoyalSlider Error] Incorrect RoyalSlider ID or problem with query.
A szintén tiszafüredi Bella Szolanzs, Bella Richárd, Bella Donát és Oláh Keve János a Hatvani Spirit színeiben indultak. Felnőtt női formagyakorlat és küzdelem versenyszámokban is az első helyen végzett Bella Szolanzs. Ifjúsági korcsoportban első lett küzdelemben és harmadik formagyakorlatban Bella Richárd, Oláh Keve János a formagyakorlat versenyében állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Kategóriájában második lett formagyakorlatban Bella Donát, aki emellett a harmadik helyen végzett küzdelemben. – Nekik is szívből gratulálok! – kommentálta sikerüket Czinege Dóra a tiszafüredi Ravens ITF Taekwon-do klubvezetője.