Alaposan átalakult a gyerekek és a szüleik pénzügyi kultúrája és tudatossága az utóbbi időkben. Egyebek között ez is kiderült a napokban a Pallasz Athéné Egyetem szolnoki Gazdálkodási Karán megrendezett PénzSztár elnevezésű középiskolai versenyen is.
– Ezt az évek óta megtartott vetélkedőt egy nonprofit szervezet rendezi meg, melyen olyan pénzügyi alapismeretekről kellett számot adniuk a diákoknak, amelyek túlmutatnak a középiskolai tananyagon – mondja el az Új Néplapnak dr. Túróczi Imre rektori megbízott, a verseny zsűrijének elnöke. – Az országon belül és a határainkon túl élő magyar diákok vehetnek részt e versengésben.
Az egyik cél a diákok informatikai, modern technológiákhoz kapcsolódó kultúrájának javítása. De a másik, a nyilvánvalóbb a pénzügyi kultúrájának fejlesztése, tudjuk meg a rektori megbízottól, aki azt is hozzáteszi: az eredmények azt mutatják, hogy ez sikerül is. Ezen a mostani megméretésen például minden csapat legalább hatvanszázalékos teljesítményt nyújtott, pedig nem volt éppen könnyű a feladatsor, amit meg kellett oldaniuk. Jól látható, hogy elmozdulás van e téren a korábbi esztendőkhöz képest: a középiskolások évről évre természetesebben kezelik a pénzügyeket.
– Azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok rálátása jobb a pénzügyekre, mint korábban, fogalomkörük kialakult és sokkal céltudatosabbak, mint régebben – állítja dr. Túróczi Imre.
S hogy honnét tesznek szert ezekre az információkra?
– Nyilvánvalóan az iskola nagyon sokat segít e téren, de a mindennapi pénzügyek is nagy hatással vannak a gyerekekre. Gondoljunk csak bele, nap mint nap látják, ahogyan a családjuk gazdálkodik a pénzzel, s ahogy nőnek, ők maguk is egyre jobban átlátják a folyamatokat. De a pénzintézetek reklámjai is oktató jellegűek, azokból is sokat lehet tanulni – vélekedik a PénzSztár verseny zsűrijének elnöke.

Megfigyelhető egyébként, hogy a tíz évvel ezelőttihez képest sokkal tájékozottabbak pénzügyekben a szülők is, állítja dr. Túróczi Imre. Így azután a gyerekekre is jellemző lett ez, főként a hitelezés terén bizonyulnak felkészültebbnek a diákok a korábbi generációk tagjaihoz képest. Ami nem meglepő, annak idején, a devizahitelek körüli bonyodalmakkor sok családban központi téma volt ez. A legtöbb családot vagy közvetlenül vagy ismeretség révén érintette a dolog.
– Akkoriban sokan „váltak” szakértőivé a kérdésnek, de a legtöbben a kellő ismeretek nélkül kötötték meg korábban a pénzintézetükkel a hitelszerződést. De azzal, hogy a gyerekek pénzügyi kultúrája fejlődik, az ilyesminek egyre kisebb esélye lesz a jövőben – véli a rektori megbízott.
Az Aranyfedezet jutott tovább
A PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Versenyre évről évre egyre több csapat jelentkezik. Mind több diák kapcsolódik bele így ebbe a vetélkedőbe, ez pedig azt is jelenti, hogy a felkészülésük során egyre több és mélyebb ismeretre tesznek szert ebben a nagyon fontos témakörben.
Az idei megméretésen egyébként Jász-Nagykun-Szolnok megyéből a szolnoki Varga Katalin Gimnázium Aranyfedezet nevű csapata végzett az élen és jutott tovább a regionális középdöntőbe.