Ismét kasztrálna a Jobbik

A jövő héten ismét kezdeményezi a Jobbik, hogy a büntető törvénykönyv módosításával teremtsék meg a kémiai kasztráció lehetőségét a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetői esetében – közölte Dúró Dóra, a párt frakcióvezető-helyettese.

Elmondása szerint azt szeretnék elérni, hogy az ilyen cselekményekben először elmarasztaltak önkéntesen vethessék alá magukat az eljárásnak, a visszaesők számára pedig tegyék azt kötelezővé.  A politikus hangsúlyozta, hogy az ilyen cselekmények esetében nagyon magas a visszaesők aránya.

Nyitottak vagyunk arra, hogy ha azt szakmai érvek és indokok alátámasztják, szélesebb körre is kiterjesszük ezt – közölte a politikus az MTI azon kérdésére, hogy a felnőttek elleni szexuális cselekményekre is kiterjesztenék-e az intézkedést. Az ellenzéki párt már az előző és a mostani ciklusban is kezdeményezte ezt a módosítást. “Most adunk egy harmadik lehetőséget a Fidesz-KDNP-többségnek, hogy ne csak a szavak szintjén, hanem a jogszabályok szintjén is, valóban védjük ezeket a társadalmilag kiszolgáltatott csoportokat” – mondta a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

(MTI)

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights