Négyszáznál több kistelepülés kapott hétmilliárd forintos pályázati támogatást önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekre – ismertette a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára hétfőn Budapesten.
Érvényes pályázatot 1895 önkormányzat adott be, a teljes pályázati igény több mint 35 milliárd forint volt. A hétmilliárd forintos keretből az első, ötmilliárdos ütemben 311, a második, kétmilliárdos ütemben 130 kapott támogatást – közölte az államtitkár.
Az odaítélés fő szempontjai között szerepelt a felújítandó intézmények kihasználtsága, energiahatékonysága, továbbá, hogy hátrányos helyzetű gyermekeket is ellát-e, sportlétesítmények esetében, hogy több település igénybe veszi-e, utaknál pedig, hogy tömegközlekedésre is használják-e – mondta Pogácsás Tibor. Kiemelte: fontos, hogy belföldi támogatásról van szó, ugyanis ebben az esetben nem feltétlenül kellenek olyan speciális pályázatírói szakismeretek, amelyek az uniós pályázatokon való eredményes részvételhez általában szükségesek.
Ez a pályázati forma évről évre megújuló, bővülő támogatást nyújt a kistelepülések számára annak érdekében, hogy csökkentse hátrányaikat – tette hozzá az államtitkár.
(Híradó)