Második alkalommal is megvédte bajnoki címét Szerb Péter, a versenyző 2014 és 2015 után idén is megnyerte az Észak Trophy bajnokságot, extrém kategóriában.
A tiszafüredi off-road versenyző a Tisza-tó Rádió Mozgástér című műsorában elmondta: ebben az évben is hét fordulója volt az Észak Trophy bajnokságnak. Hozzátette, hogy Monokon, Naprágyon, Béren, Borsodnádasdon, Kazincbarcikán, Berentén és Karancskesziben zajlottak az idei sorozat fordulói. Ebből négyszer tudtak felállni a dobogó legfelső fokára, de a többi három versenyen is odaértek a dobogóra. Kétszer a második, egyszer a harmadik helyen végeztek. – Mind a hét futamot a dobogón zártuk – hangsúlyozta Szerb Péter.
A bajnokság első három futamát és az ötödiket is megnyerték. Kérdésre válaszolva részletezte, sikerült behúzni a monoki, a naprágyi és a béri futamokat, valamint az első helyen zárták a kazincbarcikai fordulót is. A következő idény Naprágyon indul 2017 tavaszán, Szerb Péter azt mondta: cél a bajnokság újbóli megnyerése.