Fórumon vitatják meg az út állapotát

Térségi lakossági fórumot szerveznek helyi civilek 15-én délután 5 órától a művelődési házban.

A fórum témája a Szolnok-Jászkisér közötti 3225-ös közút állapota, amely mára a besenyszögiek szerint tűrhetetlen állapotban szolgálja a közlekedőket.
A fórumra meghívtak országgyűlési képviselőket, polgármestereket, és a Magyar Közút megyei igazgatóját és természetesen várják az érintett lakosokat is.

A fő szervező Boros Ignácné, aki lapunknak elmondta, hogy úgy gondolja, legalább 35 éve nem volt nagyobb fejlesztés az úton, csak kisebb foltozás. Hozzátette, hátrányos helyzetben érzik magukat, az út állapota miatt már nagyobb haszonjárművek is elkerülik a térséget. Kifejtette, ők is tisztességes adófizetői az államnak, úgy vélik, ők is megérdemlik, hogy ne baleset-, sőt már-már életveszélyes úton kelljen közlekedniük.

A fórummal az a céljuk, hogy nagyobb útjavítási ígéretet csikarjanak ki a megjelent vezetőktől.

(Szoljon.hu)

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Elindult a téli ellenőrzés az élelmiszerláncban

December 5-18. között rendelte el a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. A kéthetes periódusban a vizsgálatok fókuszában

Tovább »