Érettségihez kötött a kunmadarasi börtönmunka

Érettségivel rendelkező helyi lakosok jelentkezését várják a Kunmadarason épülő börtönbe. Guba László a nagyközség polgármestere a Tisza-tavi Híreknek elmondta, a toborzás során nagy figyelmet fordítanak arra, hogy ne más munkáltatóktól vegyék el a munkaerőt.

– Már hónapokkal ezelőtt elindult a toborzás, elsősorban helyi lakosok jelentkezését várják – erősítette meg Kunmadaras polgármestere. Tájékoztatása szerint heti rendszerességgel zajlanak a fizikai és pszichikai felvételi alkalmassági vizsgák. Úgy látják nagy az érdeklődés a jövőbeni munkahelyek iránt, sok környező településről jelentkeznek pl.: Tiszafüredről és Karcagról. Guba László szólt arról is, mekkora feladatot ró az előkészület a kunmadarasi önkormányzatra. Azt mondta, folyamatos kapcsolatban vannak a Karcagi Járási Hivatallal, igyekeznek minden adminisztratív feltételnek megfelelni, és minden felmerülő problémát megoldani.

(Tisza-tó Rádió)