Elérhető az influenza védőoltás a Tisza-tónál és a Nagykunságban

A Karcagi Járási Népegészségügyi Osztály működési területén, a karcagi-, tiszafüredi- és kunhegyesi járás összesen 19 településén már október 20-tól elérhető az influenza elleni védőoltás valamennyi háziorvosi és házi gyermekorvosi praxisban – tudta meg a Tisza-tó Rádió Dr. Borsos Anikó karcagi járási tiszti főorvostól.

Tiszafüreden, Kunhegyesen és Karcagon, valamint a környező településeken tehát mindenhol elérhető az influenza elleni vakcina. Bizonyos krónikus betegek, illetve az idős korosztály számára a védőoltás ingyenes, de lehetőség van az orvosi vényre felírt védőoltás beszerzésére is valamennyi gyógyszertárban. Ez utóbbiak azonban térítéskötelesek – fűzte hozzá a járási tiszti főorvos.

Dr. Borsos Anikó a Tisza-tó Rádió megkeresésére reagálva elmondta: a három járás településeire az előző évekhez hasonlóan összesen 10 600 db oltóanyagot juttattak el. A praxisok a várható felhasználást figyelembe véve az oltandók létszámától függően 2-300 adagot kaptak. Megjegyezte, szükség esetén pótrendelésre is lehetőség van. A járási tiszti főorvos fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a betegség megelőzhető védőoltással, mely a legveszélyeztetettebb csoportok részére ingyenesen biztosított a háziorvosoknál és házi gyermekorvosoknál.

(Tisza-tó Rádió)

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Korcsolyapálya Karcagon

A Városháza előtti téren december 17 és január 16 között nyílik alkalom kihasználni a téli sport adta lehetőségeket. A korcsolyapályán a kesztyű használata kötelező, a

Tovább »