Az Agóra új közösségi hely lett két év alatt

Amikor megépült, sokan azt gondolták: túl modern. Mások, hogy minek ennyit költeni a kultúrára, inkább csak jó programok kellenek. Megint mások viszont örömmel fogadták az új és szép épületet, a vele kiegészült új közösségi teret, a Hild nevét viselőt, ahol azóta számtalan rendezvényen érezte jól magát a város apraja-nagyja.

– Kell a jó program egy művelődési-közösségi házba, persze hogy kell, de az sem mindegy, hogy azt milyen környezetbe szervezzük. Ma már erre is igényesek az emberek, kivált, ha fizetni kell érte. És igazuk van – mondja Molnár Lajos Milán, a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központ igazgatója.

Régóta az a cél, hogy ha van témája egy programnak, akkor aköré hozzá szorosan vagy lazán kapcsolható előadókat, kiállítókat, kézműveseket, művészeket is hívnak, hogy minél több impulzus érje az odalátogatót. Legutóbb, a csokoládéfesztiválon bemutattak okos játékokat, hulladékból készült hangszereket, de meghívtak fafaragót, volt ott kosárfonó és teknővájó cigányember.

– Ez nem csupán kulturális központ, hanem közösséget alakító, építő hely is egyben, kint és bent egyaránt. Féltettek bennünket, hogy a megnövekedett térrel már nem bírunk el, de ez tévedés volt: nagyszerű csapat alakult ki, azt hiszem bármit meg tudunk már rendezni. Bármit. A gazdagabb vidéken lévő művelődési házak között sincs csak a bevételekből fönntartott, a legjobb arányt fölmutató is legalább egyharmadnyi költségvetési támogatásból él.

-Az ingyenes rendezvényeknek nincs igazán becsülete, az emberek elfogadják, de ha ára van, akkor igényük is van – mondja a direktor.

Szolnokon a támogatás kétharmadnyi, viszont az elmúlt két évben jóval több, mint négyszázezer látogató járt a régi és új szárnyban úgy, hogy a rendezvények javáért fizetnie kellett.

Nagyjából minden szolnoki (ez persze csak elmélet) legalább háromszor fordult meg a házban. Ez az igazi visszajelzés arra, hogy tetszenek-e a rendezvények, eltalálták-e a szolnokiak ízlését. Úgy tűnik, igen. Sok kiscsoport is itt talált otthonra: éremgyűjtők, népdalkörösök, életmód klub, családkutatók, a lovagok csapata, családkutatók – sokféle érdeklődéssel bírók találkozóhelye lett az Agóra. Az egész várost érdekli a minden hónap második vasárnapján látható és kóstolható helyi termék vásár. Koncertek komoly és könnyebb zenéből, pódium előadások, író-olvasó találkozók. A vasútmodell kiállítás ma már az ország legnagyobb ilyen jellegű bemutatkozója. A szolnoki Agóra nem csupán a városban fontos és ismert, de neve van a hazában is.

Molnár Lajos Milán, a szolnoki Agóra igazgatója (Kép: iSzolnok)
Molnár Lajos Milán, a szolnoki Agóra igazgatója (Kép: iSzolnok)

-A csapat nagyon összeszokott, annyi az ötlet, hogy csak győzzük megvalósítani. Mindenki tudja és nagyon jól teszi a dolgát. Közösséget teremtő közösség vagyunk, ez talán a legnagyobb sikerünk. Most két dologra készülünk. Talán meglepő, de megpróbálkozunk adománygyűjtéssel, egyelőre egyetlen alkalommal. Bárki, bármit behozhat majd az új esztendő elején, az értékesíthetőket elfogadható áron pénzzé tesszük és a forintokat a Szolnok segít program kapja majd. Februárban kirukkolunk a Feminális névre keresztelt fesztivállal, ami elsősorban nőknek szól majd. Leginkább az életmód lesz központban, de a nő hármas szerepét figyelembe véve, hiszen azon túl, hogy nők, várja őket az anya, a feleség és a háziasszony szerep, vagy még inkább feladat.

Szóba kerül az is, hogy a város számtalan kulturális kínálatában – színház, szimfonikus zenekar, múzeum, művésztelep, épített értékek – talán van egy kis hiátus, az pedig a bábok világa. Molnár Lajos Milán ez ügyben is tárgyal, szervez, tervez.

Az az álma, hogy Szolnok legyen fontos szereplője a hazai bábszínházi életnek.

(iSzolnok)

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights