A szűrések „egyértelműen életminőség javulást eredményeznek”

Soros ülését tartotta pénteken (18-án) a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés, melyen szakmai beszámolók hangzottak el többek között a megye lakosságának egészségi állapotáról.

A Jász-Nagykun-Szolnok megye lakosságának egészségi állapotával kapcsolatos tájékoztatóban olvasható, hogy a  halálozási mutatóink a legtöbb vizsgált halálok tekintetében rosszabbak az országostól. Jász-Nagykun-Szolnok megye területén belül is jelentős eltérések vannak a lakosság egészségi állapotában és az ezt közvetve kifejező halálozási mutatókban. Sok területen rosszabbak a mutatószámok az országos adatokhoz viszonyítva. Ezért minden megyei politikai, egészségpolitikai döntésnek azt a célt kell szolgálnia, hogy csökkenjenek az egészségi állapotban megnyilvánuló egyenlőtlenségek. Nagyon fontos feladat  lenne a szűréseken történő lakossági részvételt társadalmi összefogással fokozni.

Az egészségügyi szűrések fontosságáról és céljáról kérdeztük Dr. Mózer Erzsébetet, a Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet intézetvezető főorvosát.

Kerekes András (b) Tiszaszőlős polgármestere, Kovács Sándor (k) a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke, és Dr. Mózer Erzsében intézményvezető főorvos, Tiszaszőlős, 2016.11.04. (Kép: Tisza-tó Rádió)
Kerekes András (b) Tiszaszőlős polgármestere, Kovács Sándor (k) a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke, és Dr. Mózer Erzsébet intézményvezető főorvos, Tiszaszőlős, 2016.11.04. (Kép: Tisza-tó Rádió)

Alföldhír: Mi a különbség a szűrés és a szakvizsgálat között? Miért keverik az emberek?

Dr. Mózer Erzsébet: A szűrés  addig  ismeretlen, tünetet estlegesen nem okozó betegségek, rizikótényezők korai felismerését szolgálja. A szakvizsgálat egészségügyi intézményben,szakrendelésen, szakambulancián szakorvosok által végzett vizsgálatok, ahová az alapellátás háziorvosai, vagy szakorvosok utalják a betegeket előzetes vizsgálatok eredményei, a beteg állapota alapján.

Még  a  beutaló nélkül  igénybe vehető szakvizsgálatokra is szerencsésebb lenne, ha a háziorvossal történt konzultáció alapján jelentkezne (vagy nem jelentkezne, mert a háziorvos ellátta) a páciens.

A.: Mikor melyik javasolt, illetve kik azok akinek szűrésre van szükségük, és kiknek kell a szakvizsgálat?

M.E. Szűrővizsgálatra az jelentkezzen, aki nem tud betegségéről! Pl.: ismert, gondozott cukorbeteg ellenőrzése a szakorvos által történik szakrendelésen, erre a szűrés nem alkalmas.

A.: Miért fontos, hogy a szűréseket, főleg az ingyenes szűréseket igénybe vegyék az emberek? Eredményez életminőség javulást?

M.E. Rizikótényezők felfedezése, a betegségek korai stádiumban történő felismerése a korai  megelőzést, kezelést, gyógyítást, gyógyulást, a szervi szövődmények kialakulásnak megelőzését teszik lehetővé, akár életet menthet, de egyértelműen életminőség javulást eredményez.

Egészségügyi szűrés Tiszaszőlősön november elején, a megyei kistelepülési szűrőprogram keretében. (Kép: Facebook)
Egészségügyi szűrés Tiszaszőlősön november elején, a megyei kistelepülési szűrőprogram keretében. (Kép: Facebook)

A.: JNSZ megyében, kistelepüléseken mekkora a hajlandóság a szűrésekre? Általában a vidéki embereknek egy-egy szűrés időigényes lehet, ezért inkább kihagyják.
A szűrővizsgálatok nem időigényesek, gyorsan történnek, ennek ellenére még mindig kicsinek mondható az érdeklődés a kistelepüléseken élők körében, hétvégi napokon is.

Alföldhír.hu
Verified by MonsterInsights