7-10 százalékkal lesz olcsóbb az internet!

Deutsch Tamás a Balatonfüreden rendezett Infotér konferencián tartott sajtótájékoztatóján elmondta, az internethasználat áfájának csökkentésével mindenkinek körülbelül egy havi díj mértékével kevesebbet kell majd fizetnie. Ezzel várhatóan 7-10 százalékkal lesz olcsóbb Magyarországon 2017 januárjától a vezetékes és a mobilinternet használat. A megfizethetőbb díj pedig sokkal több ember számára teremt lehetőséget az internetezésre – emelte ki.

A miniszterelnöki biztos arról is beszélt, hogy jövő januártól elérhető lesz az internetet eddig nem használók számára a kedvezményes előfizetési árú Digitális Jólét Alapcsomag. Magyarországon a 16-74 éves korosztály 21 százaléka, legkevesebb másfélmillió ember eddig még nem került kapcsolatba a világhálóval. Legkésőbb 2018-ra Magyarország minden településén legalább egy közterületen és legalább egy középületben ingyenesen elérhető szélessávú wifi szolgáltatás lesz. Emellett 2018 végére az Európai Unióban elsőként Magyarországon jut el minden háztartásba a legalább 30 megabit per szekundumos szupergyors internet – tette hozzá Deutsch Tamás.

Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke elmondta: egyesületük központi témájának azokat a társadalmi problémákat tekinti, amelyek alapvetően meghatározzák életünket, társadalmi és gazdasági versenyképességünket. Kijelentette, hogy az informatika az egyik legjobb eszköze a hatékonyság növelésének.

Az Infotér konferenciát idén hetedik alkalommal rendezik meg november 8-10. között Balatonfüreden.

(MTI)