Találkoztak és vitáztak az agrárminiszterek

A mezőgazdasági kutatások és innováció kihívásairól vitáztak az EU agrárminiszterei. Szélesebb és egységesebb tagországi részvétel kell ahhoz, hogy az EU orvosolhassa a környezeti, gazdasági és szociális területen meglévő kihívásokat – közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a brüsszeli Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2016. november 14-15-én tartott ülésén, ahol a 2018-2020 közötti, 80 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodó […]

A szűrések “egyértelműen életminőség javulást eredményeznek”

Soros ülését tartotta pénteken (18-án) a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés, melyen szakmai beszámolók hangzottak el többek között a megye lakosságának egészségi állapotáról. A Jász-Nagykun-Szolnok megye lakosságának egészségi állapotával kapcsolatos tájékoztatóban olvasható, hogy a  halálozási mutatóink a legtöbb vizsgált halálok tekintetében rosszabbak az országostól. Jász-Nagykun-Szolnok megye területén belül is jelentős eltérések vannak a lakosság egészségi állapotában és […]

Részegen kihúzgálta a jelzőtáblákat a földből

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetése miatt indított eljárást egy 23 éves tiszakürti lakos ellen – tájékoztatta hírportálunkat a megyei rendőrség. A 23 éves férfi november 19-ére virradóra Tiszakürtön, az egyik útkereszteződésénél kihúzott a földből két közúti jelzőtáblát és egy beton talapzattal rendelkező, fából készült, az utca nevét jelző táblát is. A közúti […]

Hatékony a megerősített halőrzés Fegyverneken

Nemcsak a horgászok, de az orvhorgászok körében is népszerű az alsóréti Holt-Tisza. A már korábban szolgálatot teljesítő halőr mellett egy új halászati őr is ellenőrzi a horgászati rendszabályok betartását – tudta meg az Új Néplap online kiadása. A fegyverneki Mezőgazdasági és Városüzemeltetési Intézmény a hatékonyabb ellenőrzés érdekében október elejétől növelte meg a főállású halőrök számát. A mezőőrökkel […]

A kertváros problémáinak megoldását kérte a lakosság

Városgyűlést tartottak Újszászon, a művelődési ház nagytermében. Nem volt nagy a részvétel, de fontos kérdéseket érintettek. Többek között felmerültek kérdések a zöldhulladék elhelyezésével, elszállításával kapcsolatban, a házaktól való elszállítása, az NHSZ-nek erre viszont nincs kerete, ahol házhoz menő gyűjtés van, ott az önkormányzat finanszírozza – hangzott el az ülésen a Szoljon.hu tudósítása szerint. Kérték a […]

Megérte! Részegen vezettek, majd törtek-zúztak

Súlyos pénzbüntetést és több hónap járművezetéstől való eltiltást kaptak az anyagi károkat okozó részeg vezetők – értesült az Alföldhír. A Szolnoki Járásbíróság ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt jogerősen 200 ezer forint pénzbüntetésre és 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a 48 éves szajoli férfit, aki ez év szeptember 10-én Rákóczifalván, az általa súlyos fokban ittas állapotban […]

Jövőre még több jut családtámogatásra!

A családok támogatása továbbra is a kormány kiemelt célja, ezt mutatja, hogy a jövő évi költségvetésben 10 százalékkal többet fordítanak családtámogatásra, mint az idén – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Novák Katalin a BabaMama Expón a fontos jövő évi változások között elsőként említette, hogy tovább […]

A bajnok Szolnok 12 góllal verte a KSI-t

A címvédő Szolnok könnyed játékkal, 16-4-re nyert a KSI vendégeként a férfi vízilabda ob I nyolcadik fordulójának szombati nyitómérkőzésén. Eredmény, E.ON férfi ob I, 8. forduló: A csoport: KSI SE – Szolnoki Dózsa-Közgép 4-16 (0-2, 1-4, 2-5, 1-5)

Visszafognák az elvándorlást a Jászberényben

Évek óta komoly gond a vidéki városokban, hogy a fiatalok folyamatosan elvándorolnak, az utóbbi években nagyon sok esetben külföldre. Nagy probléma ez Jászberényben is, amire a város önkormányzata különböző, a letelepedést ösztönző programokat indított. Nemrégiben egy, a város ifjúságának helyzetével, lehetőségeivel foglalkozó tanácskozáson a vélemények sorában elhangzott, mostanra már eljutottunk odáig, hogy egy gimnáziumi osztály öt–tíz […]

Mézes reggelik a megyei ovikban és sulikban

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Földművelésügyi Minisztérium a minap rendezte meg az Európai Mézes Reggeli programot, melyhez idén is számos megyei iskola és óvoda csatlakozott. Péntek reggel a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskolában és a Mustármag Óvodában ismertette meg a gyerekekkel Szabó Péter méhész a mézkészítés fortélyait. – Jól indul a reggel, a […]

Győzött a Szolnok

A címvédő Szolnok hazai pályán győzött a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján. Eredmény: Szolnoki Olaj KK-Atomerőmű SE 105-87 (31-20, 22-29, 26-15, 26-23)

Döntöttek a műfüves pálya bérleti díjáról

Óránként négyezer forintért vehető bérbe az október végén, Tiszafüreden átadott műfüves labdarúgó pálya. Erről született határozat a város képviselő-testületének legutóbbi ülésén. Döntöttek a képviselők a Benedek Gábor Városi Sportcsarnok műfüves labdarúgópályájának használatáról. Ez alapján a pálya 4.000 forint/üzemóra összegért vehető bérbe, illetve gondoskodni fognak a palánk reklámcélú hasznosításáról. A döntés előtt Borbély Imre, a csarnok […]

Ismét kasztrálna a Jobbik

A jövő héten ismét kezdeményezi a Jobbik, hogy a büntető törvénykönyv módosításával teremtsék meg a kémiai kasztráció lehetőségét a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetői esetében – közölte Dúró Dóra, a párt frakcióvezető-helyettese. Elmondása szerint azt szeretnék elérni, hogy az ilyen cselekményekben először elmarasztaltak önkéntesen vethessék alá magukat az eljárásnak, a visszaesők számára pedig tegyék azt […]