Mezőgazdasági utakat újítanának fel Tomajmonostorán

Mezőgazdasági utak felújítására nyújt be pályázatot Tomajmonostora önkormányzata, a gazdák adták az ötletet, emellett jelentős részt vállalnak a pályázati költségekből – tudta meg a Tisza-tó Rádió. – A gazdák megkerestek minket egy lehetőséggel. A Vidékfejlesztési Programon belül hirdetett egy pályázatot a Miniszterelnökség mezőgazdasági utak felújítására. Ehhez 5 százalékos önerőre van szükség, a gazdák felajánlották, hogy […]

Akciózik a Munkáspárt Karcagon! Petíciót adtak át

November 8-án a Munkáspárt akciónapot tartott, amelyen az Európai Unió és az Egyesült Államok között kötendő szerződés ellen tiltakoztak Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztérium előtt – írta az infoKarcag. Ezzel egy időben a petíciót átadtak a megyei és városi vezetőknek is. Karcagon, Horváth Sándor, a Munkáspárt helyi vezetője adta át a petíciót a Városházán Dobos László […]

A Füredi Holt-Tiszán lesz a Rapala utolsó fordulója

A Füredi Holt-Tiszán lesz a Rapala Pergető Bajnokság utolsó fordulója – közölte oldalán a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. Azt írják: a folyó vízjárására és a zsilipek zárására tekintettel a Rapala Pergető Bajnokság utolsó fordulóját vasárnap az eredetileg tervezett helyszínnel ellentétben a Füredi Holt-Tiszán rendezik. Ezért kérik a tisztelt horgászokat, hogy reggel 7 órától 13 óráig a holtágon […]

A világbajnok cukrász bemutatta tanítványát

A tudás apáról fiúra, mesterről tanítványra száll. A négyszeres olimpiai és világbajnok Erdős Hanna cukrász is úgy döntött, „kineveli” utódját, aki a jövőben remélhetőleg ugyanolyan fantasztikus tehetséggel készíti majd a tragantalkotásokat, mint teszi azt most a tiszaföldvári mester. A tanítvány az idei Erfurti Kulináris Olimpián mint Hanna legfőbb segédje mutatkozott be. – Évek óta keresem […]

Branislav Franics a berényi röpisek új trénere

A vezetőség közös megegyezéssel szerződést bontott Deme Gábor vezetőedzővel és Makai Péter másodedzővel – olvasható a Jászberényi Röplabda Klub közösségi oldalán. A gárda irányítását a horvát Branislav Franics veszi át, ő korábban a Mladost Zagreb és a Spartak Subotica együttesénél dolgozott vezetőedzőként. – Tény, hogy kisebb hullámvölgybe kerültünk, amiből mihamarabb ki kell lábalnunk, ha el akarjuk […]

Negyvenötmilliárdot kapnak a kórházak adósságrendezésre

Negyvenötmilliárd forintot kapnak a kórházak adósságrendezésre – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: a kormány döntése értelmében a 45 milliárdot a harminc napon túli beszállítói tartozások rendezésére fordíthatják az intézmények, további 15 milliárd forintra pedig a működés hatékonyságát növelő programokkal pályázhatnak. Az államtitkár közölte azt is, hogy további 10 milliárd forinttal […]

Karácsony előtt kinyit a posta Szolnokon

Befejeződnek a helyreállítási munkák karácsony előtt Szolnok 1-es posta épületében – írta a Szoljon.hu a Magyar Posta Zrt. Társasági Kommunikációs Osztályának adataira hivatkozva. Mint ismert, a nagy forgalmú belvárosi postahivatalban az október 18-ára virradó éjszakán, szerencsére zárást követően, leszakadt a mennyezet, azóta a hely zárva tart. Bár kívülről nem látni, hogy folynának bent munkálatok, mert az ablakokat […]

Őszi baleset- és bűnmegelőzési nap Tiszafüreden

Baleset- és bűnmegelőzési előadást tartottak kerekes székben élő emberek számára Tiszafüreden, november 15-én. A Tiszafüredi Rendőrkapitányság és a Sanitas Corporis Egészségügyi Kft. ismét közösen szervezett meg egy napot az idős mozgáskorlátozott közlekedőknek – olvasható a rendőrség oldalán. A Czirbik Csaba rendőr hadnagy, megbízott közlekedésrendészeti alosztályvezető által tartott előadáson és az azt követő felvonuláson mintegy 30 […]

Új vízmű technológia a Jászságban!

Tavaly év végén ünnepélyes keretek közt adta át nyolc település polgármesterének a kivitelező „A-B Jászság” Konzorcium az újjáépített vízműtelepeket. A számítógépekkel vezérelt vízműveknél napjainkban a próbaüzem folyik, sőt lassan már be is fejeződik. Mint arról korábban beszámoltunk, a Jászságban nyolc település – Alattyán, Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászladány, Jánoshida, Jászboldogháza és Pusztamonostor – összefogásával, a Jászsági […]

Senki se gyújtson rá ma!

Minden év novemberének harmadik csütörtökén, így idén november 17-én tartják a “Ne gyújts rá!” világnapot. Ennek célja, hogy legyen az évben egy olyan nap, amikor a dohányosok nem gyújtanak rá, másrészt hogy felhívják a figyelmet a dohányzás veszélyeire. Magyarországon a dohányzás súlyos népegészségügyi és nemzetgazdasági probléma, a szív- és érrendszeri, daganatos és légzőszervi megbetegedések egyik […]

Baleset Kisújszállásnál

Két autó ütközött a 4-es út kisújszállási lehajtójánál szerdán délután. Az egyik jármű vezetője megsérült, őt kórházba vitték a mentők – közölte S.Tóth Anikó a megyei katasztrófavédelem sajtósa. A kisújszállási önkormányzati tűzoltóság tűzoltói áramtalanították a járműveket, az egyik autó üzemanyagfolyását is megszüntették. A személyautók akadályozták a forgalmat, ezért a tűzoltók levontatták azokat az úttestről.  

Eltűnt egy ember! Elmerült a Zagyvában, folyamatosan keresik

Elmerült egy ember a Zagyvában szerdán délután. A férfi Alattyánnál csúszott a vízbe, társa megpróbálta kimenteni, de nem járt eredménnyel – tájékoztatta az Alföldhír.hu-t S.Tóth Anikó megyei katasztrófavédelmi szóvivő. A jászberényi és nagykátai hivatásos tűzoltók, a rendőrség, valamint az Életjel mentőcsoport önkéntesei sötétedésig keresték. A Zagyva mindkét partján és a folyómederben is kutattak az eltűnt […]

Folytatódhat a rezsicsökkentés

A kormány megvédi a rezsicsökkentés terén elért eddigi eredményeket, lakossági áremelkedés tehát nem várható – mondta Seszták Miklós a Magyar Időknek adott interjújában, amely a lap csütörtöki számában jelent meg. A nemzeti fejlesztési miniszter kifejtette: ha a számok azt mutatják, hogy az energiaárak stagnálnak vagy kedvezően változnak, akkor lesz lehetőség a program folytatására. A kormány […]

A Polgármesteri Hivatalhoz kerül a városüzemeltetés Tiszafüreden

A Polgármesteri Hivatalhoz kerül a városüzemeltetés január 1-től Tiszafüreden, egy csoport fogja ellátni ezt a feladatot. Erről döntött a képviselő-testület legutóbbi ülésén – derül ki a Főnix TV tudósításából. Határozatot hoztak arról, hogy a Tisza-tó 2005 Kft.-től a városüzemeltetési feladatokat a Polgármesteri Hivatal szervezeti egységébe helyezik át. A döntés értelmében 2017. január elsejétől a városüzemeltetési […]

Fazekas: A kormány elkötelezett a Tisza-tó régió fejlesztésében

A kormány elkötelezett a Tisza-tó régió fejlesztésében, ezt bizonyítják az elmúlt időszakban megvalósult sport és aktív kikapcsolódást segítő beruházások – mondta el a Tisza-tó Rádió kérdésére Dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő. – A mi vidékünkön is ugyanolyan adófizető állampolgárok élnek, mint mondjuk Budapesten, ahol minden kerületben van egy nagy stadion, sportpályák és uszodák. Ezért tartja […]