Orbán: Magyarországnak elkötelezett vállalatok kellenek

A kormányfő a Jáger-csoporthoz tartozó Csatári Plast Kft. egymilliomodik mérőóra-szekrényének átadása alkalmából tartott ünnepségen szólalt fel. A Jáger csoporthoz tartozó Csatári Plast Kft. egymilliomodik mérőóra-szekrényének átadása alkalmából tartott ünnepségen Orbán Viktor kiemelte, “a magyar gazdaság éppen a Csatári Plasthoz hasonló nemzeti vállalkozások segítségével juthat ki véglegesen az erdőből, ahová a gazdasági válság alatt került”.

Hozzátette: a nemzeti tőke és a nemzeti gazdaság szerepe egyre inkább felértékelődik, miközben Európa piacai nyitottá válnak, ezzel párhuzamosan az országok igyekeznek helyzetbe hozni nemzeti iparukat. A magyar gazdaság fejlődését jól mutatja, hogy mára 4 millió 391 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma és a gazdasági növekedés is az egyik legkiemelkedőbb az Európai Unión belül – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Felidézte azt is, hogy 12 ezer milliárd forintnyi forrás nyílt meg a vállalkozások előtt. Ennek hatékony felhasználása a cél, így mára csupán az a kérdés, hogy tudunk-e élni lehetőségeinkkel – tette hozzá Orbán Viktor.

 

(MTI)