Nyílt napra várja a diákokat a KLG

Nyílt napokra várja a diákokat idén is a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Kollégium. Novemberben két időpontban nyerhetnek betekintést a középiskolai tanórák menetébe a továbbtanulás, vagy iskolaváltás előtt álló tanulók – olvasható az intézmény honlapján.

A felhívás szerint szeretettel várják az érdeklődő 4. és 8. osztályos diákokat a Nyílt Napokra. Idén november 21-én, hétfőn és 22-én, kedden lesz alkalom tanórák megtekintésére. Hozzáteszik, egy-egy órára maximum 10 diák jelentkezését tudják fogadni. Jelentkezni november 17-ig lehet az iskolatitkar@sulinet.hu e-mail címen, telefonon az 59/511-114.es telefonszámon, vagy személyesen az intézményvezető-helyetteseknél. Megjegyzik, a felvételi jelentkezéseket az általános iskolák koordinálják és juttatják el a gimnáziumba 2017. február 15-ig. Jelentkezni az általános iskolában igényelhető jelentkezési lapon lehet, mely az Oktatási Hivatal honlapjáról is letölthető.

(Tisza-tó Rádió)