Idén 725 éves Kunmadaras, ugyan nem voltak nagyobb beruházások a településen, pályázati támogatásból sikerült korszerűsíteni az orvosi rendelőt. Az önkormányzat a közmunkaprogram keretében egyszerre 4-500 embert foglalkoztat.
– Nálunk az év legnagyobb eseménye az volt, hogy idén 725 éves Kunmadaras. Minden programot ez köré szerveztünk, ezzel címeztünk meg mindent – mondta el a Tisza-tavi Híreknek Kunmadaras polgármestere. Guba László szerint a település életkora figyelemreméltó, sikerült ezt idén méltón megünnepelni. Kérdésünkre kitért az önkormányzat gazdasági helyzetére, azt mondta: a helyhatóság anyagi helyzete stabil, tartották magukat a költségvetéshez és a tervekhez. Megegyeztek az OTP Bankkal egy 20 millió forintos készenléti hitelről, melyre ugyan nincs szüksége az önkormányzatnak, azonban növeli a biztonságérzetüket – jegyezte meg a településvezető.
Felidézte, tavaly korszerűsítették az önkormányzat, illetőleg az iskola két épületét, idén pedig az orvosi rendelőt. Benyújtott pályázataik az óvoda és a belterületi utak felújítását segíthetik, ezek elbírálása még várat magára.