Hét út aszfaltozását tervezik Tiszaszőlősön

Hét belterületi út aszfaltozását tervezi az önkormányzat Tiszaszőlősön, valószínűleg a következő évben kezdődhetnek a munkálatok – értesült a Tisza-tó Rádió. Kerekes András Tiszaszőlős polgármestere elmondta: a tervek már elkészültek, idén, vagy legkésőbb tavasszal megindul a közbeszerzés.

Tiszaszőlős Községháza (Kép: Google)
Tiszaszőlős Községháza (Kép: Google)

– Lassan kezdődik a következő év tervezése. Több önerős beruházást is szeretnénk befejezni. Elkészült hét út aszfaltozásának tervdokumentációja, akár már idén, de legkésőbb tavasszal közbeszereztetjük – részletezte Kerekes András. Hozzátette, tervezik egy lindab szerkezetű, acélcsarnok és műhely építését. Itt elsősorban a településen felhalmozott dologi értékeket fogják tárolni és raktározni. Ez a beruházás már idén befejeződhet – jegyezte meg a településvezető. Felidézte, hogy 11 TOP pályázatot nyújtott be Tiszaszőlős idén. A közel jövőben várható eredményhirdetések után szeretnék mihamarabb elkezdeni a feltételes közbeszereztetést.

 

(Tisza-tó Rádió)

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Lopás történt Kenderesen

Gyermek játékautót és mosogatótálcát tulajdonítottak el a helyi testvérek. November 16-án este egy kenderesi lakóház udvaráról egy elektromos gyermekjárművet tulajdonítottak el. Néhány nap múlva egy

Tovább »