Fontos a kézműves szakmák átörökítése

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően a múlt héten szervezték meg a Hagyományos szakmák, szakmai hagyományok nevet viselő programsorozatot Jászapátiban.

Az egyhetes programsor részeként tartottak kézműves foglalkozásokat, koncerteket, mesebemutatókat, illetve sütőtökfaragó versenyt is.
A rendezvénysor egyik kiemelt eseménye volt a pedagógusoknak és közművelődési szakembereknek meghirdetett szakmai konferencia, amelyen az ország több pontjáról érkezett érdeklődők vettek részt. A megbeszélés fő témájaként a néphagyományok átadásának és közvetítésének lehetőségeiről folytattak eszmecserét, különös tekintettel arra, hogy a tradíciók miként jelenhetnek meg az oktatás folyamatában.

A főszervező Jásztánc Alapítvány elnöke korábban honlapunknak elmondta, hogy kifejezetten arra próbálnak évek óta tartó eseménysorukkal rávilágítani, hogy a kézműves szakmák átörökítésével nem csak egyszerűen az adott szakterület fogásait, gyakorlatát mutathatják be, őrizhetik meg. A tevékenységgel párhuzamosan egyfajta szemléletmódot is átadhatunk az utánunk jövő nemzedéknek, amiből később mindennapi munkájuk, de akár az életvezetés mikéntjére is megoldási lehetőségeket találnak.

Kézműves szakma jellemző szerszámai. Illusztráció (Google)
Kézműves szakma jellemző szerszámai. Illusztráció (Google)

Az előadásokon és a gyakorlati foglalkozásokon keresztül jól bevált módszereket, jó példákat sajátíthattak el a résztvevők a népi játékok, népdalok, népszokások tanításának területén, valamint egy kiállítás keretein belül ötleteket meríthettek a hagyományos kézműves mesterségek gyermekekkel való megismertetésére is.
A tanácskozást követően már könnyedebb program következett a konferencia napján, hiszen a Babtársulat: „Fenevadak az utcán” című előadását tekinthették meg az érdeklődők.

(Szoljon)