Elkezdődött az új határkerítés kísérleti szakaszának telepítése hétfőn a Bács-Kiskun megyei Garánál – értesült több forrásból is a Magyar Idők. Információik szerint Bácsszentgyörgy és Gara között 500 méter hosszan már állnak a cölöpök. A műszaki zárat jelenleg összesen 10,3 kilométer hosszúságban, fogvatartottak építik, a munkálatokban a honvédség egyelőre nem vesz részt. A kerítést kétféle műszaki tartalommal szerelik fel, különböző teszteknek vetik alá, és ezek eredményétől függően döntenek a továbbiakban alkalmazandó technológiáról.
Közben elkészült a határvédelmi szervek reagálóképességét javító manőverút is a magyar–szerb határon. A biztonsági határzár mellett húzódó, 150 kilométer hosszú út lehetővé teszi, hogy a rendőrök és katonák esőben és hóban is folyamatosan tudjanak járőrözni, illetve szükség esetén végre tudják hajtani a védelmi erők gyors átcsoportosítását – értesült a Híradó.hu.
A 150 kilométer hosszú, zúzottkő burkolatú út 3,5 méter széles, két oldalán padkával. Az út mellett 140 kilométer hosszan vízelvezető árkot is kialakítottak. Megépült két vasúti átjáró és hat híd is. A manőverút 40 centiméteres, cementálással stabilizált alapja a 4,5 tonnás járműveket is elbírja. Az úton a megengedett maximális sebesség 60 kilométer/óra. A manőverutat a közforgalom előtt nem nyitják meg, azt csak a határ védelmét ellátó rendőri és katonai egységek használhatják.

A határvédelmi rendszer eddig két vonalból állt. Az elsőt a gyors telepítésű drótakadály, közismert nevén a gyoda, a másodikat pedig a tényleges kerítés alkotja. A műszaki határzár tavaly szeptemberre elkészült a szerb–magyar határon, a hónap közepén pedig úgy döntöttek, hogy mindkét irányba meghosszabbítják. Az ellenzéki pártok közül egyedül a Jobbik támogatta a határzár létesítését, a baloldali pártok viszont a migránsok befogadása mellett szólaltak fel.