Tegnap egy közlekedési baleset, illetve egy gépjármű- és egy épülettűz jelentett nagyobb feladatot a tűzoltók számára megyénkben.

Összeütközött két személygépkocsi tegnap hajnalban a 31-es számú főúton, Jászberénynél. A két autóban összesen öt ember utazott, senki sem szorult be. A jászberényi hivatásos tűzoltók mindkét járművet áramtalanították, majd a rendőrségi helyszínelést követően eltávolították az úttestről. A helyszínre mentők is érkeztek.

Tűz keletkezett egy negyvennyolc négyzetméteres családi ház konyhájában tegnap délután Jászladányon, a Táncsics Mihály utcában. A jászberényi hivatásos és a jászkiséri önkormányzati tűzoltók kiérkezésére az egyik lakó megfékezte a lángokat, az egység egy vízsugárral és kéziszerszámokkal utómunkálatokat végzett, ennek keretében a födémet is megbontották. Az épület lakhatatlanná vált, az esethez mentők is érkeztek.

Tegnap egy gépjármű is kigyulladt Jászberényben, erről itt olvashat bővebben.

A tűzoltók segítségét tegnap három esetben favágási munkálatokhoz is kérték, jellemzően az elmúlt napok időjárásából adódóan keletkeztek az ilyen jellegű problémák.

JNSz Megyei Katasztrófavédelem