Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata „Családbarát Szolnok” címmellogópályázatot hirdet.

Jelentkezési lap

A „Családbarát Szolnok” program célja az integrált család-, gyermek-, és idősbarát környezet kialakítása, a családok törekvéseinek megerősítése, egészséges működésének elősegítése, szocializációs funkciójának kihangosítása. Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata családbarát intézkedéseihez kapcsolható logó készítésére jelen felhívással pályázatot hirdet. 

A pályázat célja:

  • olyan motívum/logó készítése, melyben kifejezésre kerül Szolnok város és a szolnoki családok kapcsolata/összetartozása, a szolnoki családok támogatásának prioritása Szolnok város által
  • az elkészült logó Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának családbarát tevékenységeihez kapcsolódik a jövőben

Pályázók köre:Szolnok Megyei Jogú Város közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező magánszemélyek gyermek (14 éves kortól 18 éves korig) és felnőtt (18 éves kortól) kategóriában. 

Pályázat benyújtásának módja: A pályázatokat szabad kézzel és elektronikusan is el lehet készíteni. 

A logón kérjük a Családbarát Szolnok felirat feltüntetését. A pályázatokat papír alapon vagy adathordozón szükséges benyújtani az alkalmazott technikától függően. 

Benyújtási határidő: 2020. január 31. 

Benyújtás helye: Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Egészség- és Családügyi Osztály (5000 Szolnok, Kossuth tér 9. Új épület I. em. 115. szoba) 

A pályázatok elbírálási határideje: 2020. február 20. A beérkező pályaműveket szakmai zsűri értékeli. A legjobbnak ítélt három alkotás készítői életkori kategóriánként tárgyi jutalomban részesülnek. 

Pályázati feltételek:

  • A pályázatnak nevezési díja nincs.
  • Egy pályázó maximum 3 pályamunkával pályázhat.
  • A határidő lejárta után érkező pályázatokat a zsűri nem veszi figyelembe.
  • A résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata a beküldött pályamunkákat a továbbiakban térítésmentesen felhasználja.

További információk: Az érdeklődők a pályázattal kapcsolatos további információt kaphatnak Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Egészség- és Családügyi Osztályán az alábbi elérhetőségeken:5000 Szolnok, Kossuth tér 9. Új épület I. em. 115. szoba, Tel: 56/503-896, E-mail: szabol@ph.szolnok.hu 

A pályázati felhívás és a jelentkezési lap megtalálható Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának honlapján az info.szolnok.hu címen.

Letölthető anyagok: Logópályázat jlentkezési lap (33.28 Kb)

info.szolnok.hu