1914 karácsonyán a nyugati fronton a háborúk történetének egyik legszürreálisabb jelenetsora játszódott le. A katonák, akik néhány órával korábban még azon törték a fejüket, hogyan lehetne saját életük veszélyeztetése nélkül kiiktatni a szemben álló fél hadseregének katonáit, 1914. december 25-én egy rövid időre felhagytak az ellenségeskedéssel, és barátkozni kezdtek egymással.

Bár XV. Benedek pápa december 7-én felhívást intézett a harcoló felekhez annak érdekében, hogy legalább karácsonyra szüntessék be a harcokat, a katonai vezetők görcsösen ragaszkodtak volna a fegyelem fenntartásához, de karácsony napján számos helyen mégsem tudták megakadályozni a spontán tűzszünetet.

A katonák visszaemlékezése szerint elsőként a németek másztak ki a lövészárkokból a senki földjére, hogy ellenségeikkel kezet rázzanak, de volt, ahol a britek léptek fel kezdeményezőként. A katonák eleinte gyanakodva figyelték az ellenséges bakák barátkozásra hívó szavait, de hamar meggyőződtek róla, hogy fegyver helyett ezúttal valóban veszélytelenebb tárgyakkal vannak felszerelkezve.

Fotókat mutogattak egymásnak, csokoládéval, dohánnyal és alkoholos italokkal kínálták meg ellenségüket. Voltak, akik arra használták fel az alkalmat, hogy megkeressék és eltemessék a senki földjén elesett társaikat, de a többség inkább a barátkozásra figyelt. A katonák együtt énekeltek (javarészt karácsonyi dalokat, de volt, ahol a Marseillaise is felcsendült), és egyes helyeken még karácsonyfát is állítottak.

A frontkarácsonnyal kapcsolatban elterjedt egyik legismertebb anekdotával, a háborús felek között zajló focimeccsel kapcsolatban még a szakirodalom is megosztott. Az ötlet bizonyosan felmerült, de hogy valóban sor került volna ilyesfajta összecsapásra, abban nincs egyetértés. Az mindenesetre tény, hogy a különös tűzszünetnek a tisztek vetettek véget, akik az esetek többségében nem nézték jó szemmel a fraternizálást, és tettek róla, hogy hasonló ne ismétlődhessen meg még egyszer.

mult-kor.hu