Székelyföldön mutatott virtust a tiszafüredi néptáncos

Bekecs Sándor (jobbra ) tánc közben. Beküldött fotó

Egyetlen anyaországi indulóként mérette meg magát a VI. Székelyföldi Legényversenyen hírportálunk szerkesztője, Bekecs Sándor. November 9-én Sepsiszentgyörgyön lépett színpadra, produkciója különdíjat érdemelt.
Elhivatottságáról, a versenyről és székelyföldi élményeiről kérdeztük a tiszafüredi néptáncost.

Hogy kerül Székelyföldre, azon belül is Sepsiszentörgyre valaki a Tisza-tó partjáról?
A tavalyi évben vettem részt először a találkozón és a versenyen egyik törökszentmiklósi táncos barátommal, aki korábban évekig a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes tagja volt. Egyébként a Facebookon találkoztam a versenyfelhívással. A tavalyi élmények után határoztam el, hogy idén is ellátogatok a rendezvényre. Nem csak a verseny, de az egész fesztivál hangulata átjárja ilyenkor a népzene- és néptáncszerető ember lelkét.

Tehát a tavalyi élmények sarkalltak arra, hogy több száz kilométert utazz egy verseny kedvéért?
Szeretem a kihívásokat és a kalandokat. Szeretek táncolni, „folkos” közegben lenni, ráadásul pár barátság is köttetett ott tavaly. Szerénynek hangozhat, de a verseny csak másodlagos volt, inkább feltöltődés, pihenés és szórakozás volt számomra ez a hétvége. Mivel idén egyedül utaztam – ráadásul egyetlen magyarországi indulóként – ezért a vonatozás mellett döntöttem. Szerencsére közvetlen vonat jár Karcag és Sepsiszentgyörgy között.

Kalandos utad volt Sepsiszentgyörgyig.
Inkább hosszú, mondjuk a vonatozásnak is megvan a maga szépsége és izgalma, főleg ha este indul útnak az ember. Az eredetileg 12 órásra tervezett út végül 15 órás lett egy váratlan műszaki hiba miatt. Megjegyzem, nem a legkényelmesebb alvó-alkalmatosság a vonatfülke ülése. Szállást a programokhoz viszonylag közel találtam, így az esti táncházba már gyalog mentem a Tamási Áron Színházba.

Meglátásod szerint, hogy sikerült a verseny? A különdíj magáért beszél.
Mindig lehetne jobb. A munka mellett rendszeres próbára nem volt lehetőségem, de ezt inkább okulásnak, mint kifogásnak rovom fel magamnak. A mezőny főleg helyi, környékbeli fiatalokból tevődött össze. Külön érdekesség, hogy a legidősebb induló is én voltam. A legtöbbet azonban a zsűri értékelése jelentett. A szakma legjobbjai, Sánta Gergő és Bordás Barnabás, a Nemzeti Táncegyüttes szólistái, valamint Muszka György, mérai adatközlő (az ő tánca volt a kötelező folyamat) és felesége, Muszka Ilona értékelte előadásunkat. A verseny után rengeteg tanáccsal, bíztatással láttak el bennünket. Röviden, jól éreztem magam, köszönöm a díjat és jövőre is menni fogok.

A tiszafüredi néptáncos produkciójáért járó elismerés. Beküldött fotó

Milyen tanulságokat vontál le az erdélyi kiruccanásból?
Három éve, 2016-ban jártam először Székelyföldön, akkor Csíkszentkirályon. Már akkor magával ragadott Erdély és Székelyföld szépsége, az emberek közvetlensége és vendégszeretete. Jó érzés volt a sok román feliratú üzlet között magyar szavakat hallani. Már az első esti sétám alkalmával úgy éreztem magam, mintha otthon lennék. A fesztiválon több ezer ember vett részt, az esti táncházban alig fértünk el. Reggel hétkor indult a vonatom, de hajnali négykor még tetőfokán volt a hangulat.

Mit jelent számodra a magyar tánckultúra?
Jövőre lesz 20 éve annak, hogy elkezdtem táncolni. Szinte az életem része. Szeretek próbákra, fellépésekre járni amikor csak időm és energiám engedi. Illetve, ha tehetem diszkó helyett a táncházat választom. Azt szoktam mondani, hogy a néptáncos közeg olyan, mint egy globális család. Bár vérbeli nagykun vagyok, Székelyföldre mindig olyan, mintha hazatérnék.

Hogyan tovább?
Ez számomra hobbi, szórakozás és szerelem, csinálom tovább, ahogy eddig. Ha lesz lehetőségem, ismét versenyzek. Szeretnék egyfajta példával, útmutatással járni a fiatalok előtt. Nekem rengeteget adott a néptánc és ez a közösség. Bízom benne, hogy minél több fiatal dönt úgy: ha nem is magas szinten, de megpróbál megismerkedni ezzel a közeggel.