A bűnmegelőzési szakemberek fontos üzenetet fogalmaznak meg a családon belüli erőszak témakörében.

Az Országos Rendőr-főkapitányság az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálattal együttműködve, „A csend a leghangosabb sikoly, halld meg!” elnevezéssel kampányt indított 2019. november 25-től, amelynek fókuszában a kapcsolati erőszak megelőzése áll.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság is kiemelten kezeli a kapcsolati erőszak elleni fellépést, illetve annak megelőzését.

A rendőrkapitányságok bűnmegelőzési egységei kiemelt figyelmet fordítanak a családon belüli erőszak kezelésére és a kiskorúak védelmére. A bűnmegelőzési referensek előadásaik során felhívják a figyelmet a családon belüli erőszak jellemzőire, jogi hátterére, a veszélyeztetettség korai felismerésének lehetőségeire, a segítségnyújtás módjaira. Számos szakmai fórumon tájékoztatják az oktatási és szociális szakembereket a témakör tapasztalatairól, a prevenció lehetőségeiről. A rendőrség biztonságra nevelő programjaiban (Iskolarendőr, a D.A.D.A., valamint az ELLEN-SZER) kiemelt helyet kap a családon belüli erőszak kérdésköre.

A Szolnoki Rendőrkapitányság szakemberei, – hogy minél szélesebb körben ismerté váljon a kampány célja – 2019. november 26-án Szolnok több frekventált helyén is elhelyezték a kampány plakátját.

Fontos tudni, hogy a rendőrség csak akkor tud hatékonyan fellépni, ha a jogellenes cselekmény a tudomására jut!

Nem magánügy!  – a családon belüli erőszak –

A családon belül zajló erőszakos cselekmények esetében rendkívül nagyarányú a látencia, azonban a bűnmegelőzési szakág propaganda tevékenységének, s az állampolgárok által megtapasztalt rendőri intézkedések szakszerűségének köszönhetően az eddig rettegésben élők közül egyre többen mernek bizalommal a hatóságokhoz fordulni problémájukkal.

A családon belüli erőszak áldozata bárki lehet, aki a bántalmazóval valamilyen függőségi viszonyban áll. Az erőszak elszenvedői lehetnek: partner, szülő, gyermek, testvér, idősek, fogyatékkal élők.

Az erőszak fajtái:

Lelki erőszak

Az alapvető érzelmi igények és szükségletek megtagadása barátoktól, munkától, családtól, kedvenc foglalatosságoktól való elszigetelés vagy eltiltás. Féltékenység, a másik fél önbizalmának módszeres lerombolása, elzárkózás a problémák közös megbeszélésétől, a másik állandó hibáztatása, értéktárgyainak összetörése, csapkodása, fegyverrel való fenyegetőzés, félelmet keltő viselkedés (kiabálás, üvöltés), támadó faggatózás, telefon és egyéb kommunikációs csatornák lezárása, telefonon való állandó ellenőrzés, a másik zsebeinek, táskájának átkutatása.

Testi (fizikai) erőszak

Lökdösés, pofozás, fojtogatás, haj húzása, kitépése, ököllel, eszközzel való ütés, rugdosás, harapás, rázás, égetés, fegyverrel (késsel, lőfegyverrel, nehéz tárgyakkal) való fenyegetés vagy bántás, alapvető testi igények és szükségletek megtagadása (éheztetés, alvásmegvonás stb), bezárás, kizárás, megkötözés és mozgásszabadság korlátozása.

Szexuális erőszak

Nem kívánt szexuális tevékenységre való kényszerítés, nemi erőszak, szexszel való fájdalomokozás vagy megalázás, tárggyal való nemi erőszak, intim testrészek bántalmazása, másokkal való közösülésre, prostitúcióra kényszerítés, reproduktív jogok korlátozása: fogamzásgátlás akadályozása vagy kényszerítése, terhességre vagy abortuszra kényszerítés.

Gazdasági erőszak

Anyagi függésben tartás, munkáról való lebeszélés vagy eltiltás, a másik fizetésének elsajátítása, mindennapi kiadások megkérdőjelezése és fillérre való elszámoltatása, közös néven működő céggel való sakkban tartás/zsarolás.

Fontos üzenet:

Amennyiben úgy érzi, hogy az Ön vagy hozzátartozója sérelmére bűncselekményt, szabálysértést követtek el, haladéktalanul hívja a rendőrséget a 112-es – ingyenesen hívható – segélyhívó számon, vagy tárcsázza az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat 06 80 20 55 20-as krízisvonalát.

Ha úgy érzi, hogy azonnali segítséget nem igényel jelenlegi helyzete, de fenyegetve érzi magát, tegyen feljelentést bármelyik rendőrkapitányságon.

police.hu