Az antantmegbízott Magyarországra érkezése kilendíti a holtpontról az érdektelenségbe fulladó politikai küzdelmeket. A Budapesti Hírlap október 28-án írja: „Mozgalmasság és élénkség érezhető a megrekedt magyar politikában. Ezt a lendületet az antanthatalmak teljhatalmú megbízottjának, Sir George Clerk fáradozásának köszönhetjük.”

Az MTI jelenti: „Sir George Clerk, a szövetséges és társult hatalmak legfelsőbb tanácsának képviselője a nap folyamán fogadta Friedrich István miniszterelnök, Diamandi budapesti román főmegbízott és Somssich József gróf külügyminiszter látogatásait. Látogatóival Sir George Clerk folyó politikai érdekű ügyekről folytatott eszmecserét.” A Népszavát az, hogy a szociál­demokraták vezetőit fogadja először a pártok közül a megbízott, fölényeskedésre indítja: „Az a körülmény, hogy mindjárt Friedrich István és Somssich után Garami és Peidl elvtársakat fogadta Clerk, valóságos megdöbbenést keltett az úgynevezett keresztény-blokk emberei között. és a vezérek. nem tudván mással vigasztalni elszontyolodott híveiket, azt a mesét találták ki, hogy ennek a sorrendben elsőbbségnek az a magyarázata, hogy Garami elvtárs már Bécsben kérte kihallgatását Clerknél. Ebből természetesen egy szó sem igaz. […] Garami és Peidl elvtársak másfél óra hosszat időztek Clerk George-nál, részletesen tárták föl előtte Magyarország helyzetét és azt az álláspontot, amelyet a párt a jelenlegi helyzetben elfoglal.” Az antantmegbízott október 28-i nyilatkozatát hasonló kommentárokkal látják el. „A lemondás melankóliája suhog a klerikális berkek fölött. Akik két nappal ezelőtt még sziú indiánok csatakiáltását megszégyenítő ordítozással harsogták a fekete reakció egyeduralmát Magyarországon, immár bánatos szerénységgel regisztrálják a történőket. Az ántánt, amelyről huszonnégy órával ezelőtt is azt szavalták, hogy testtel-lélekkel velük van, hogy semmi más föltétele nincs Magyarországgal szemben, mint az, hogy Friedrich legyen ennek korlátlan kényura, íme saját teljes hatalmú megbízottja révén tudatja, hogy csak olyan kormányt kíván Magyarország élére, amely az egész országot képviseli.” Másutt azt is írják, hogy a politikusok „egybehangzóan ismételték, hogy Clerk teljesen informált Magyarország belső viszonyairól. Ezek a nyilatkozatok tőrdöfésként hathatnak a reakciósokra.” Az már Az Est értesülése 31-én, hogy „Horthy Miklós, aki Budapestre érkezett, tegnap több ízben megjelent Sir George Clerknél, és vele hosszasan tárgyalt. Horthy tegnap délelőtt volt az entente-megbízottnál, majd visszament hozzá dejeuner-re, a késő délutáni órákban pedig újból fölkereste Sir George Clerket.”

A Népszava másokkal szemben is durva stílust használ. Zsidó könyörtelenség címmel közöl antiszemita jellegű cikket. „Egyik kutya, másik eb. Most a zsidó türelmetlenségről és irgalmatlanságról van szó. Schwarcz Vilmos huszonnyolc éve alkalmazottja volt a pesti zsidó Szent-Egyletnek. A 64 éves öregembernek volt a fia Pogány József népbiztos. A diktatúra bukása után Winterberg, a pesti zsidó hitközség elnöke megtiltotta Schwarcz Vilmosnak, hogy többé a hivatalba bejöjjön, és a családjával nyomorgó szegény öreget nyugdíjazták. Schwarcz Vilmos egy kicsit összeadott, a havi fizetése 800 korona, kiszámította, hogy csak kötélre elég, Erzsébet-körút 17. számú házban fölakasztotta magát. […] a zsidóüldözés csak épp olyan hitvány, mintha más elvadult hitbéliek teszik azt. […] De gyáva is ez a büntető zsidólélek […] most kötéllel rántja át hű szolgáját a másvilágra, az imádkozással üzér Szent-Egylet. Utálatos!…”

A Károlyi-féle forradalom és Tisza István (képünkön) volt miniszterelnök meggyilkolásának első évfordulójáról minden lap kiemelten emlékezik meg. Az Ujságban Kóbor Tamás Tisza István című esszéjében úgy vall: „Robogó teherautók, megrakva vad alakokkal. Tomboló utcák, tele halálfélelemmel. Megszokjuk a puskaropogást és lehetségesnek tartunk mindent. A város meg van félemlítve. A gyávák puskát ráznak, a bátrak félnek. Most lesz egy esztendeje. Nem hiszünk semmit. Egy gonosz álom. Forradalom – minálunk? Majd elmúlik. Nem igaz. Aztán egy rémült kiáltás: megölték? S most már igaz minden. […] Tisza István meghalt, s nem lehet feljajdulni, mert tiltja a kivívott szabadság! Milyen ronda, milyen alávaló világ volt, amelybe Tisza István napja hanyatlott. Gyávák voltunk, senkik voltunk. Egyetlen férfi volt Magyarországon. Valamennyien bűnösök vagyunk, akik engedtük megölni. Eltemettük némán, bujkálva – már predesztinált rabszolgák. Most, egy esztendő múltán fekete árnyakból emelkedik a szobra – mindenki lelkében.”

Az Ujság Október 31. címmel elemez: „Előrenyomult a vörös szín. A forradalom nemzeti eleme már kijózanodott, de nyomta a radikálisok és a szocialisták terrorja. Akkor született meg, a teljes szabadság idejében. A gyülekezés szabadsága mellett nem lehetett gyülekezni, a sajtó szabadsága mellett nem lehetett szabadon írni. […] A szocializmus és radikalizmus előnyomulása mellett a polgári osztályok sehogy sem tudták erejüket kifejteni.” A következtetés: „Aki okul a forradalmon, föltétlenül a forradalom ellen fordul. Elég volt belőle. Jöjjön ismét a törvény uralma és teremtse meg mindazt a jót, amit a forradalmak hozni akartak, s gátolja meg a rombolást, melyet tényleg hoznak. Ismét magyar nemzetté kell lennünk, semmi másnak.”

Magyar Nemzet