A négyből kettőt az E.ON épített, míg egyet a Coop, egyet pedig az Aldival közösen állítottak föl. Az elektromos szolgáltató cég két éeve állapodott meg a megyeszékhellyel, hogy a tisztább levegőjű város érdekében alaktromos töltőkutakat telepítenek olyan helyekre a városban, ahol jelentős a jármű forgalom. Adott volt, hogy ezek leginkább a vásárlással össfüggő helyek, hiszen ott több időt is tölthet az autós, ezalatt akár tankolhat.

A Coopnál Szanadszőlősön és a Tiszaligeti sétányon gyorstöltőt telepítettek, a Tófenék úti régit most villámtöltővé alakították, míg új a felső-szandai Aldi villámtöltője. Mindegyiknél egyszerre két autó föltöltése történhet.

Szalay Ferenc és Jamniczky Zsolt, az E.ON igazgatósági tagja a tiszeligeti töltőállomás avatóján. (Kép: iSzolnok)

-Az a célunk, hogy Szolnokon is egyre több elektromos autó legyen, ehhez viszont kellenek a töltésükhöz szükséges kutak, töltőállomások, ebben egymásra találtunk az E.ON-nal. Az E.ON-nal történt együttműködés ebben segíti a városunkat és lakóit. Az egészséges, mind tisztább levegőjű várossá fejlődéshez erre szükségünk van – mondta Szalay Ferenc polgármester a tiszaligeti új töltőállomásnál.

Jelenleg négy helyen tölthetők a villamos autók akkumlátorai a városban, de az energia cég tervezi a lakóházakhoz telepíthető töltők elterjesztését is Szolnokon és az országban egyaránt.

A szolnoki töltők helyszínei és típusai:

  • Szolnok, Krúdy Gyula út (Coop áruház) – Garo AC oszlop
  • Szolnok, Tófenék u. – Circontrol Raption 50 Series DC 25kW
  • Szolnok, Tiszaligeti sétány – Circontrol AC 22kW
  • Szolnok, Felső-Szandai rét 9. (ALDI áruház) – Circontrol Raption 50 Series DC 25kW

iSzolnok