A Tisza-tó hosszú távú fenntarthatósága és a jó minőségű termálvíz megőrzése az elsődleges célja az együttműködésnek. Az egyetem hallgatói így a hidrobiológia és a gyógyfürdőtan területein is végeznek majd kutatásokat.

Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere az eseményen elmondta: Debrecen városával 2015 óta van együttműködésük, amely elsősorban kulturális jellegű, de ennek keretében a turizmus- és a gazdaságfejlesztés irányába is elmozdultak már, s Tiszafüred jelezte, hogy a Debreceni Agglomerációs Tanácsnak is tagja kíván lenni. A debrecennel való közös munkálkodás erősítését most az egyetemmel – mint tudásbázissal és kutatási háttérrel – való együttműködés jelzi. A cél a Tisza-tó fejlesztésének a természettudományos kutatási eredményekre alapozott hosszú távú fenntarthatósága.
Az eseményen elhangzott: a tó környékén a helyiek és a turisták is szívesen töltik a szabadidejüket, így fontos odafigyelni a víz minőségére.

„Ezeknek a hétköznapi kikapcsolódási lehetőségeknek a biztosítása anélkül, hogy a tóval, és a környezetével ne törődnénk, nem lehet. A tó egy élő, bonyolult szervezet, amelyik folyamatosan fejlődik, változik, ezt nyomon kell követni” – hangsúlyozta Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese.

Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte: a gazdaság és az oktatás fejlesztése két nagyon erős térségi szervező erő. A Debreceni Egyetem jelentősen hozzájárul a régió fejlődéséhez – határainkon belül és azon túl is –, ezért az intézmény nagyon fontos stratégiai érték a város számára. Hazánkban egyetlen városnak sincs ilyen erős oktatási kisugárzása, mint Debrecennek. A város és az egyetem közösen építi a jövőt. A polgármester szót ejtett arról is, hogy Tiszafüred lesz az első Jász-Nagykun-Szolnok megyei település, amely csatlakozni fog a Debreceni Agglomerációs Tanácshoz. Debrecen ezzel a gazdaságfejlesztés oldaláról igyekszik majd Tiszafüred számára új lehetőségeket nyitni.

Az együttműködési szerződés aláírását Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja is méltatta.