A nőgyógyász szerint nem szabad beletörődni, ha a menstruáció fájdalommal jár.

Hazánkban mintegy kétszázezer nőt érint, ám még így is kevesen tudnak róla, hogy a fájdalmas menstruációjuk vagy épp a meddőségük hátterében az endometriózis állhat. A betegség ráadásul csak műtéti úton állapítható meg, ezért évekig tarthat, míg kiderül a diagnózis. A kormány a várólista-csökkentési programból újabb tizenegymillió forinttal támogatta az endometriózis operációkat, így ötször annyi műtétet tudnak elvégezni az orvosok, mint korábban.

Minden tizedik fogamzóképes korú nő endometriózisban szenved, és a meddő nők közel felét ezzel a betegséggel kezelik – mondta el lapunknak Bokor Attila, a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Endometrióziscentrumának vezető szakorvosa. – Az endometriózis azt jelenti, hogy a méh nyálkahártyasejtjei – ezeket hívjuk endometriumnak – nem a méhben, hanem azon kívül jelennek meg és szaporodnak, leggyakrabban a kismedencében, a petefészkekben, illetve a hashártya felszínén. Ezek a máshol megjelenő sejtek, szövetek gyulladást okoznak maguk körül, és körülöttük összenövések, letapadások alakulnak ki, amelyek krónikus fájdalmat okozhatnak, kiemelten a menstruáció idején – magyarázza a szakember.

Bár a fájdalom intenzitása és a betegség kiterjedése között nincs szoros összefüggés, az orvosok szerint az érintettek 80 százalékánál jellemző tünet a fájdalmas menstruáció, ezért ilyen panasznál fontos, hogy a nők utánajárjanak annak, fennáll-e náluk a betegség. Sokáig tartotta magát az a nézet hazánkban is, hogy a menstruáció fájdalmas, és ez rendben van, de végre megdőlni látszik ez a tévhit, és a nők tudatosabban figyelnek a testük jelzéseire. Az endometriózist ráadásul nehézkesen tudják beazonosítani, ugyanis semmilyen képalkotó eljárással vagy vérteszttel nem lehet felismerni, kizárólag műtéti eljárással tudják kideríteni a fájdalom okát.

– A diagnózis felállítása hazánkban átlagosan négy évbe telik, ám tőlünk nyugatabbra lévő országokban még hosszabb: az Egyesült Királyságban nyolc év, az Egyesült Államokban pedig kilenc – mondta el a szakorvos. Bokor Attila hangsúlyozta: minél tovább van jelen a betegség, annál valószínűbb a meddőség kialakulása, ezért célszerűbb a lehető leghamarabb elvégezni a beavatkozást. Jó hír, hogy az endometriózis miatt kialakult meddőség az esetek nagy részében gyógyítható.

Az utóbbi években sokkal több szó esik az endometriózisról, mint korábban, ennek a szakorvos szerint több oka is van: egyrészt több nőnél alakul ki az elváltozás a környezeti hatások, pél­dául a krónikus stressz miatt. Másrészt a technológia fejlődésével sokkal szélesebb körben hozzáférhető a laparoszkópos műtét, vagyis hastükrözés – számolt be Bokor Attila. Azonban még mindig sokkal kevesebbet beszélünk róla, mint kellene – hívta fel a figyelmet az orvos.

– A Semmelweis Egyetemen tíz éve nyílt meg az endometrióziscentrum, évente ezer műtétet végzünk itt, ami az ország összes ilyen műtétjének harmada, ezzel Európa egyik vezető centrumának számítunk – emelte ki.

Bokor Attila arról is beszélt, a kormánytól jelentős forrást kaptak az endometriózisműtétekre.

– Mivel a centrumunk népszerű a régióban, hamar hosszúvá váltak a várólisták. A kormány csak idén ötmilliárd forintot fordított a várólista-csökkentési programra, ebből több tíz millió forintot kiemelten az endometriózisműtétekre. Az év hátralévő részére a napokban kaptunk pluszforrást: összesen tizenegymillió forintot – tájékoztatott a centrum szakorvosa, aki szerint ez jelentős előrelépés. A várólista-csökkentési program előtt hetente egy műtétet tudtak elvállalni a centrum orvosai, a támogatással viszont már hetente ötöt. Mivel a beavatkozás során csak kis bemetszéseket tesznek az orvosok, a felépülés sokkal gyorsabb, akár már egy-két héten belül visszatérhetnek a munkába a páciensek – ismertette.

Hazánkban minden tizedik, vagyis több mint kétszázezer nőt érint ez a betegség. Tomózer Bianka esetében az elviselhetetlen menstruáció alatti fájdalmai vezettek oda, hogy felkeresett egy specialistát.

– A műtétem nagyon jól sikerült. Azóta folyamatos hormonális kezelést kapok és remekül érzem magam – számolt be. Azoknak a termékeny korú nőknek, akik endometriózisra gyanakszanak, azt tanácsolja, a lehető leghamarabb menjenek el egy specialistához, mert a korai diagnózis rengeteget segíthet a betegség kezelésé­ben – összegezte.

– Mondhatni, ebben a hitben nőttem fel, hogy a menstruáció fájdalommal jár. A szüleim mindenféle házi praktikával próbálták enyhíteni a kínomat – kezdte Tóth Dóra. – 28 éves voltam, amikor egyik nap elájultam a fájdalomtól. A háziorvosom azonnal elküldött kivizsgálásra, ahonnan úgy küldtek haza, hogy ez egyszerű menstruációs görcs eredménye. Pár hónappal később egy újabb ájulás után magánrendelésre mentem, ahol cisztára gyanakodtak. Közvetlenül a műtét előtt derült ki, hogy két, teniszlabda nagyságú endometrium volt a petefészkemen. A sikeres beavatkozásnak köszönhetően két hónappal később állapotos lettem – árulta el a ma már kétgyermekes édesanya.

Kampány az endometriózisban érintettekért

Tomózer Bianka az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány által nemrégiben elkezdett edukációs kampány egyik arca. Az alapítvány az egyetlen, endometriózisban érintett nőket támogató hivatalos közhasznú civil szervezet Magyarországon. Az önkéntesekből álló csapat orvosokkal, egészségügyi dolgozókkal, intézményekkel, szervezetekkel és alternatív terápiával foglalkozó szakértőkkel karöltve – rendezvényeken, figyelemfelhívó kampányokon és edukációs programokon keresztül – igyekszik minél szélesebb körben ismertté tenni ezt a nőgyógyászati betegséget. Most elindított videós kampányukban Tomózer Bian­ka mellett további három érintett vállalta, hogy megosztja a nagyközönséggel személyes történetét. Hamarosan az összes videó látható lesz az alapítvány Facebook-oldalán.

Magyar Nemzet