A Tisza-tó térségét is elérte a sertéspestis, többek között Nagyiván, Tiszaörs és Abádszalók is fertőzött terület.

Az afrikai sertéspestis (ASP) járványügyi helyzetében bekövetkezett változások miatt többek között a fertőzött területek növeléséről döntött augusztus 28-ai ülésén a Nemzeti Klasszikus Sertéspestis és Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport (Szakértői Csoport). A döntés miatti intézkedések elsősorban a vadgazdálkodókat  érintik.

A Tiszafüredi Földtulajdonosi Vadásztársaság esetében is el van rendelve a vaddisznók kötelező állománygyérítése. Információink szerint, egy időre minden egyéb vadászatot leállítottak.

“A helyzet fokozott, tevékeny részvételt kíván meg a vadásztársaság tagjaitól, ilyenkor szervezett vadászterület bejáráson vesznek részt, ami az esetleges tetemek felkutatását és elszállítását jelenti

– mondta sajtómegkeresésre dr. Koska Gábor, aki a tiszafüredi társaság gazdaságvezetője és állatorvos. Hozzátette: fontos, hogy valamennyi lőtt vaddisznó egyedből mintaküldés kötelező az esetleges fertőzöttség felderítése érdekében.  

Alábbi táblázatunkban tájékozódhatnak az afrikai sertéspestis (ASP) miatt korlátozás alatt álló településekről – olvasható a Nébih honlapján.