Július 18-án, csütörtökön este rekeszizmokat nem kímélő dumaszínházas estet tartott a verhetetlen trió, Badár Sándor, Mogács Dániel és Felméri Péter a Szabadtéri Színpadon.

Badár Sándor, az este első fellépője jászberényi születésű, Karinthy-gyűrűs színész és humorista. Utánozhatatlan karaktere a kortárs magyar filmnek, sokszor tűnik fel Szőke András kollégája és jóbarátja mellett. A Szabadtérin jászberényi és szentesi gyerekkori élményeiről mesélt. Így többek között a mozis őrültködésekről, kólás üvegbe vizelésről, az első szentesi gyrosozó gyorsbüfének olvasásáról, és hogy milyen jól lehetett a jász síkságon szánkózni. „A szentesi ember biciklivel a lába között születik!” – hangzott el többször a sportembernek semmiképpen sem nevezhető Badártól. Megismertük a kenyérgyárba biciklizés esetét, amelynek során sikerült a kenyérre szánt húsz forintot elveszíteni és még le is sérülni. A felső tagozatba járó Sanyikát már komolyabb dolgok kezdték foglalkoztatni: például hogy lehet az osztálykirándulás élményei közül csak a buszozásra emlékezni, vagy az ingyen szendvicsekre, vagy éppen a halászlevet termoszból ivó mozzanatra. A 62 cm-re diszkoszt vető Badár aztán semelyik sportágban sem jeleskedett, végül a mongol-japán egyetemi szakra nyert felvétellel értek véget a legendás gyermekévek.

A kopaszságot az intelligencia jegyének számító Mogács Dániel vette át a stafétát a világot jelentő deszkákon. A Dumaszínház társulati tagja köztudottan állatbarát, így produkciója vázát is állatos poénokból szőtte. Megtudtuk például, hogy a nyest mindig emészt meggymagot, ugyanis a nagymamája egész évben félreteszi neki a kamrában. A bálna rendszeresen több száz kilométert úszik, annyira üldözik a buborékok. A cápát meg ki kellene végre valakinek hívni a partra keménykedni, ugyanis azért ilyen laza, mert az óceánban nincs tükör. A kulturáltan lopakodó galambnak fázik a hónalja, a veréb meg csak egyszerűen sutyerák módon két lábon ugrál. A híradóban időnként feltűnő víziló kísértetiesen hasonlít egy szégyenlős, túlsúlyos asszonyra a parton. Mogácsnak a hölgyek megszerzési kényszeréről mindig eszébe jut, hogy nem hiába származtatják az embert egyes elméletek a majmoktól: a gorillák például órákon keresztül méregetik egymást a dzsungelben. A kiskés Erdélyben pedig csak arra alkalmas, hogyha gyün a medve, elvághatod vele a saját torkodat. Végül a kazun muzsikáló művész beledúdolta fúvós hangszerébe A nagy ho-ho-horgász főcímdalát és a Himnuszt is, „hallás, ritmusérzék és alázat teljes hiányában” – zárta a poénok sorát Mogács Dániel.

Az este kései zárása Felméri Péter feladata volt. Az erdélyi származású humorista szívesen anekdotázott apává válásáról és a gyermeknevelésről. A magát péknek gondoló –hajnalban kelő – kisfia kedvéért például szívesen integet a kukásoknak is. Két éves korára 50 szót tanított meg fiának, amire aztán senki nem volt kíváncsi, mindenesetre a nyilván szó azóta is jól megy. A nyugatra házasodó Felméri – felesége miskolci – kiábrándult konklúziója az összeköltözésről az, hogy egy idő után mindenki unalmas és büdös. Természetesen nem maradhattak el az erdélyi viccek sem a szekciójából. A konzervvel rogyásig megrakott túrazsákok cipelése közben csak egy kérdés foglalkoztatta: melyik kretén pók gondolja azt ökörnyál-gyártás közben, hogy ezt a két fát de összekötném? Végül sulis poénokkal zárta blokkját, kifejezve azt, hogy nem sok minden maradt meg a közoktatás tananyagából. Például állítmányokat azóta sem húzott alá két vonallal, az angolul nem tudóknak pedig azt tanácsolta az este végén, mondják azt nyugodtan, hogy németesek voltak.

BerényCafé