Népszerű az autóvásárlási támogatás a nagycsaládosok körében

Az előzetes várakozásokat is meghaladja az autóvásárlási támogatás. Eddig több mint 8 ezer nagycsalád igényelte a 2,5 millió forintos állami hozzájárulást.

Népszerű a nagycsaládosok körében az autóvásárlási támogatás, amelyre az idén ötmilliárdot, jövőre pedig

tízmilliárd forintot irányzott elő

a kormány a költségvetésben. Az állami segítséget a Családvédelmi akcióterv keretében július elsejétől igényelhetik azok, akik legalább három gyermeket nevelnek – hangzott el az M1 Summa című magazinjában. A 2,5 millió forintos támogatásért cserébe mindössze egy Családbarát Magyarország feliratú matricát kell felragasztaniuk a hátsó szélvédőre.

A támogatással új autó vásárlása is megcélozható

Bakos Tibor három gyermekét is elvitte az új autó mustrájára, a választásuk jó eséllyel egy francia gyártmányú járműre esik, ami várhatóan a család 15 éves autóját válthatja fel a XVIII. kerületi otthonuk garázsában.

Bakos Tibor elmondta: a 2,5 millió forintos állami támogatás nélkül

csak használt autót tudtak volna venni.

Ha volt is tervben nagyobb befogadóképességű jármű, akkor mindenképpen csak használt állapotú lett volna. A 2,5 millió forintos támogatással az új autó is megcélozható” – mondta az M1-nek.

A Bakos családhoz hasonlóan rengeteg nagycsaládos járja az autószalonokat július elseje óta – mondta a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke, Gablini Gábor. Hozzátette: a kereskedések egyszerűsített, egyablakos ügyintézéssel, a témában jártas értékesítőkkel és családbarát casco ajánlatokkal várják az ügyfeleket azt követően, hogy a Magyar Államkincstárnál megigényelték a támogatást.

Hatalmas az érdeklődés

Már több mint nyolcezren töltötték le a dokumentumot, a Magyar Államkincstár részére folyamatosan ömlik be az anyag, és volt, aki már július végén megkötötte a szerződést a márkakereskedésben – mondta Gablini Gábor az M1-nek.

Az érdeklődők négyötöde az 5–6,5 millió forint, illetve a 6,5–8 millió forint közötti árkategóriájú családi autókat keresi – tette hozzá. A szakember elmondta azt is, hogy a hatalmas érdeklődés miatt az autószalonok nem mindenkit tudnak azonnal a meglévő készletből kiszolgálni.

A nagycsaládosoknak járó támogatás tovább növelheti

az új autók eladásának a piacát Magyarországon,

ami idén amúgy is nagyon jól teljesít. Júliusban például 15 284 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A nagycsaládosok egy része a támogatás mellett hitel felvételét is tervezi

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének adatai szerint az év első hét hónapjában 89 830 új gépkocsit adtak el, ami 9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Gablini Gábor hozzátette: úgy tapasztalják, hogy a nagycsaládosok egy része a támogatás mellett hitel felvételét is tervezi az új, hétszemélyes gépjárműve megvásárlásához.

A kormány és a szakma együttes várakozása szerint a 170–180 ezer érintett 10 százaléka él a kedvezményes vásárlási lehetőséggel. Ez azt jelenti, hogy a 3 évig tartó program eredményeként legalább 15–18 ezer új és korszerű gépkocsi kerülhet a magyar nagycsaládokhoz.

hirado.hu