A 6. számú választókörzetben is folynak az útfelújítási munkák – erről Karcagi- Nagy Zoltánt, a körzet képviselőjét kérdeztük. 

– Folyamatosan figyelem a körzetben létesítendő utak helyzetét, tekintettel a még útalappal el nem látott Déli külvárosi utakra – mondta. Most a Bura Sándor és a Bíró utcánál elkészült az útalap, a Haladás utcán ezután készül, a Nyár utcán is pedig a meglévő útalap kátyúzása történik meg.

A Baross utcai zug meglévő útalapját kijavítják, emellett a Takács Péter úti óvoda bejárójának a leaszfaltozása, a Jókai utcai óvodánál pedig parkolóbővítés a terv, de minden utcában van igény, így sorolhatnám a Mészárostól, a Sarkantyúson át a Bethlen Gábor utcáig bezárólag.

A balesetveszélyes járdák javítására is lesz az év során lehetőség, a közterület-felügyelőkkel is figyeljük a járdák állapotát.
A fogadó órámon is kereshetnek a lakók, de én is járom kerékpárral és autóval is a körzetet és nézem, hol kell segíteni – mondta képviselő.

infoKarcag