A Jásztánc Alapítvány Élő viseletek a 21. században címmel kétnapos konferenciát szervezett március 7-8-án. Fontossága miatt visszatekintve teljes képet adunk a konferenciáról. Az első napon a Jász Múzeumban előadások keretében, a Déryné Rendezvényházban pedig a következő napon is gyakorlati bemutatókban és foglalkozásokkal szerezhettek ismereteket az érdeklődők a viseletkultúráról.

A vendégeket az alapítvány nevében Gál-Dobos Beáta köszöntötte, kiemelten a rendezvény fő szervezőjét, Tajti Erzsébet alapítványi elnököt, majd a helyszín házigazdáját, Hortiné dr. Bathó Edit múzeumigazgatót, Borbás Ferenc jászkun főkapitányt, valamint a Hagyományok Házából érkezett szakmai partnereket és az előadókat. Elsősorban a távolabbról érkezők számára néhány mondatban bemutatta a Jászság szerteágazó hagyományőrzésének, népművészetének megnyilvánulási formáit. Említette a régiónkban működő színvonalas néptáncos csoportok munkáját, a Mesepont megalapítását, a viseletkutatást és készítést, a kézműves kultúrát, a páva-körök és különböző hagyományőrző együttesek, egyletek, civil szervezetek működését.

Borbás Ferenc jászkun főkapitány köszöntőjében a hagyományőrzésben tevékenykedők munkáját méltatta. Jászberényben élő hagyomány-központúság lelhető fel, amelynek szerves része a jászkapitányság intézménye. A mindenkori kapitányok lobbitevékenysége nyomán a kis csoportoktól kezdve az egészen magas szinteket megszólítva anyagi és szellemi támogatásokat tudnak közvetíteni a hagyományok őrzői felé. A viseletek iránt egyre növekvő érdeklődés tapasztalható. Míg két évtizede alig akadt olyan, aki viseletbe öltözött, ma már nagy ünnepeinket közel ezren hordják büszkén népi kultúránk díszeit. Mindehhez a megfelelő kutatómunka és a kivitelezést szakszerűen elvégző elhivatottak – hímzők, varrók, szabók, anyagosak – személye is kellett. Megragadva az alkalmat a jászkapitány ez utóbbi csoportból három kitűnő eladót; Lantos Lajosné, Pócz Istvánné, Nagyné Puskás Éva kereskedőket elismerő oklevélben részesített.

Kép: BerényCafé

Az előadások sorát Hortiné dr. Bathó Edit nyitotta Élő viseletek a 21. században, polgári hatások a jász és a kun viseletekben címmel. Előadásában a redemptio meghatározó időpontját vette alapul, majd innen építkezve haladt napjaink viseletkultúrájáig. A távolabbi vendégek kedvéért összefoglalta a redemptio mibenlétét, ismertette a jász identitás megőrzésében betöltött szerepét. Kiemelte, hogy az önmegváltás tette lehetővé a jászok számára a gazdasági fellendülést, az anyagi jólétet. Mindez a ruhahasználatban is megmutatkozott. A jellegzetes parasztpolgári viseletben a finom textíliák, a pompázatos színek, a drága díszítő matériák jelezték a jászok tehetősségét. A ruhákhoz a görög és zsidó kereskedők biztosították a különleges anyagokat, például a taftot, selymet, brokátot, damasztot vagy a mára már ismeretlen tabitot, csemetet, foszlányt, gallont. A bőséges árukészlet is hozzájárult a viselet kivirágzásához, a középkori földszínű ruhák színesedéséhez.

Mindezekhez a szépséges viseletekhez nem volt egyszerű visszatalálni a kutatóknak. Kevés képi dokumentum maradt ránk, a XVII. századból még rajzok sincsenek. Levéltári anyagok szöveges leírásaiból, periratokból, örökösödési dokumentumokból, hagyatékból, útleírásokból tudják rekonstruálni az adott kor ruházatát. Később rajzokon, majd fotókon már láthatunk jász öltözetű embereket. Sokat segített a kutatóknak az 1857-ben készült Sterio festmény, amely színesben ábrázolja pompázatos viseletünk sokféleségét. Többek között ez alapján is építkezik a mai hagyományőrzés viseleti ága, amely a redemptio 250.névfordulóján ébredt fel Csipkerózsika álmából. Az előadó képes prezentációja második felében a kun viseletkultúra részleteit tárta a hallgatóság elé, amely mint mondta, még sok kérdést és kutatnivalót tartogat a szakemberek számára.

Seres Tünde, a Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója Turáról érkezett hozzánk. Barna kislány piros posztó szoknyája című előadásában a viseletek áthagyományozódásáról és reprodukálásáról szólt az Alsó-Galga mente vonatkozásában. Fényképekkel és videó bejátszásokkal illusztrálta a Galga vidékének öltözködési kultúráját, annak formálódását és a kísérleteket a valódi viselet megtalálására, újraélesztésére. A kutatómunkában nagy segítségére volt Tóth Sándorné Veronka néni, aki adatközlőként a berényi programot is megtisztelte jelenlétével.

A délutáni gyakorlati foglalkozásokon a szoknyaszedés technikáját lehetett elsajátítani tőle. A szoknyaszedés tudományába kisfilmeken keresztül az előadás alakalmával is betekinthettünk. A bejátszásokon idős asszonyok ördöngös ügyességgel hajtogatták ráncba a szebbnél szebb, földrajzi helytől függően virágos vagy csíkos ruhadarabokat. A Galga mentieknek a viseletkutatásban nagyobb szerencséjük van, mint a jászoknak, mert egyrészről egyházi ünnepeik sorában nem szakadt meg a viseletek hordása, másrészt gazdag fotóanyagot is birtokolnak. Mindemellett láttunk elrettentő példákat is a viseletek deformitását illetően. Jelenleg a szakemberek azon törik a fejüket, mennyi az eredeti a népi öltözékben és mennyire lehet visszanyúlni az időben például, amikor táncos produkciókat állítanak színpadra. Hasonló dilemmája van a jászoknak is kiegészítve olyan problémákkal, hogy a színes, díszes, drága népviseletek eredetileg nem táncra készültek, ám mégis érdemes koreográfiák alkalmával bemutatni őket.

Még az avatatlan is sejtheti, hogy ezek a gyönyörű népviseletek rengeteg törődést és kezelési szakértelmet kívánnak. Tajti Erzsébet ruhaipari szakoktató, a Jásztánc Alapítvány elnöke mindezekre a kérdésekre adott választ Régi és új viseletek felhasznált alapanyagai, ruhatári, ruházatkezelési jó gyakorlatok című előadásában, amelyre már ebéd után került sor. Prezentációjában az anyagok történeti áttekintésén túl gyakorlati tanácsokat adott a ruhák karbantartásához. Felhívta a figyelmet olyan hibákra, mint a gyakori mosás, a helytelen tárolás, a vegyszeres kezelés, vagy a nagy veszély; a molyok jelenléte. Elmondta, hogy a ruhák rekonstruálásával foglalkozók úgy dolgoznak, akár a rejtvényfejtők, amikor egy-egy régi iratokban fellelt anyag tulajdonságait próbálják kitalálni. Rá kell jönniük, mi lehetett például az olyan varázslatos nevű anyag, mint a zefír, a luszter, a cisz, a selyematlasz, a barisz. Meg kell oldaniuk a díszítéseket, amelyek sohasem funkció nélkül készülnek. Ki kell találniuk az eredeti szerinti megfelelő színárnyalatot, a mintát. A már elkészült darabokat aztán szakszerűen ildomos tárolni, amely szintén komoly munkát jelent számítógépes nyilvántartással, leltári számokkal, fotómappákkal. Az előadás végén nem kellett biztatni a jelenlévő hölgyeket, hogy a mintának hozott darabokat kézbe vegyék, tapintással érzékeljék és a kiállított eredeti, akár több száz éves darabokat megszemléljék.

A továbbiakban az érdeklődők egy része a múzeumban maradt gyakorlati foglalkozáson, míg a többiek a Déryné Rendezvényházban folytatták a tapasztalatszerzést. Kriptáné Halász Zsuzsa népi iparművész a kalocsai viseletek készítéséről és karbantartásáról, Tóth Sándorné Veronka a turai bábuöltöztetésről és a szoknyaszedésről, Borbásné Budai Valéria és Donkóné Birkás Tünde ruhaipari szakoktatók a jászkapitány díszruhájáról, a férfi viseletek készítéséről, zsinórozásáról, a női jász viseletek arányos, ízléses kivitelezéséről osztottak meg gyakorlati tanácsokat. Este a Jászság Népi Együttes székházában a Folkpédia tartott viseletbemutatót a „menyekezőruhákról”, ahol Nagy-Magyarország különböző tájegységeinek gyönyörűséges menyasszonyi ruháit csodálhattuk meg a népviseletbe öltözött lányokon. Az esti vendégséget Ézsiás Barnabás regnáló jászkapitány köszöntő szavai nyitották, aki a nőnap alkalmából is szeretettel üdvözölte a szép számmal megjelent lányokat-asszonyokat.

Pénteken a Déryné Rendezvényházban gyakorlati bemutatókkal, foglalkozásokkal folytatódott az informatív, jó hangulatú konferencia.

BerényCafé