Sikeres TOP pályázat segítségével zajlik a Madarász Imre Egyesített Óvoda Zöldfa úti Óvodája felújítása, melyet április 11-én, csütörtökön, a helyszínen Dobos László polgármester mutatott meg Schanda Tamás államtitkárnak, dr. Fazekas Sándor és Kovács Sándor országgyűlési képviselőknek és Piroska Miklós megyei közgyűlési elnöknek.

Az 1980-ban készült pavilon rendszerű háromcsoportos óvoda az önkormányzat által elnyert 200 millió forintos támogatásból kívül-belül megújul, korszerűsödik.

– Hogyan tetszik az óvodai felújítás? – kérdeztük a bejárás után Schanda Tamás államtitkártól.

Fotó: Facebook

– Öröm látni, amikor egy város gyarapodik és épül, szépül. Ezek közül a beruházások közül is mindig kiemelkedik egy olyan fejlesztés, amelyik a gyerekekről, azaz a jövőről szól. Egy óvodafejlesztés az mindig azt mutatja meg, hogy ez a város erős és úgy képzeli el a jövőjét, hogy magabiztosan áll hozzá. Hisz saját magában, és hisz a saját jövőjében, ennek a közösségnek a következő évtizedeiben, különben nem lenne értelme óvodát építeni és óvodát felújítani, fejleszteni. Ezért aztán jó látni – folytatta az államtitkár, hogy itt nagyon komoly látványtervek készültek, nagyon komoly elképzelések vannak arról hogyan is fog kinézni az óvoda, és még nagyobb öröm azt látni, hogy ezek a tervek valósággá válnak. Most, amikor látjuk ezt a beruházást a valóságban, látjuk, hogy hogyan halad az építkezés, a felújítás, akkor már magunk elé tudjuk képzelni, hogy milyen szép is lesz ez az épület majd, amikor elkészül. Bízom abban, hogy néhány hónapon belül lezárul ez a fejlesztés és a gyerekek birtokba vehetik majd ezt a felújított óvodát, amelyik Európai Uniós és hazai fejlesztési forrásokból tudott megújulni, megvalósulni, és örömüket lelik majd az itt élő családok, az itt élő gyerekek a mindennapi használatában.

Kovács Sándor országgyűlési képviselőnek van összehasonlítási alapja arra, hogy hogyan nézett ki régen a Zöldfa úti Óvoda, és hogy néz ki majdnem kész most majdnem kész felújításakor.

Fotó: Facebook

– Ez szép óvoda volt, hiszen a szülők, óvónők mindent megettek, hogy ezt egy jó hangulatos óvoda legyen, de eljárt felette az idő – kezdte a képviselő. Hiszen látszott az, hogy a nyílászárók, a burkolók el voltak öregedve, s most egy 21. századi óvoda lesz. A gyerekeknek öröm lesz ide járni. Lehet, hogy nem úgy lesznek vele mint én, mert nekem akármilyen szép óvoda lett volna, én nem szívesen jártam óvodába, de a gyermekeim élvezték ezt. Azt gondolom, hogy azok a gyerekek akik ősszel már ide fognak jönni mint kiscsoportosok, imádni fogják ezt az óvodát és nagyon sok jó emlék lesz gyermeknek, szülőnek, óvónőnek ebben a szépen felújított óvodában. Az a jó, hogy Karcag szinte összes óvodája most már megújult, megszépült, hiszen a jövőbe befektetés a gyerekek, s ha ők jól érzik magukat, akkor fejlődnek, és akkor ennek a városnak is komoly jövője lesz – hangsúlyozta Kovács Sándor.

– Aki jár az óvoda környékén, az láthatja, hogy szépen haladnak a kivitelezők, 75 %-os készültségi fokot értek már el. Biztos, hogy mire meg kell kezdeni az óvodai évet, elfoglalhatják az óvodások, s akkorra a csoportszobákba is bekerülnek az új bútorok – mondta a helyszínen Dobos László polgármester, aki a tervek ismeretében úgy fogalmazott, hogy a régi szocreál épület felújítását igyekeztek olyan színekkel, alakzatokkal, formációkkal felfrissíteni, hogy ne csak egy modern, energiamegtartó épület legyen, hanem olyan intézmény, ahová jó kedvvel és szívesen jönnek a gyerekek.

infoKarcag